A szórakoztatóipar minden korábbi
rekordját megdöntve már forgalomba
kerülése első napján 310
millió dolláros bevételt hozott a Call
of Duty: Modern Warfare 2 (MW2) című
videojáték – és ezek csak az amerikai
és brit eladásokból
származó bevételek.
Az erőszakossága miatt nagy botrányt
okozó játék az első nap 4,7
millió példányban kelt el és
ezzel a szórakoztatóipar legerősebb
startját produkálva A sötét lovag
című Batman-folytatás 158,4
milliós nyitó rekordbevételét
adta át a múltnak.
“A Call of Duty franchise kulturális jelkép
lett, és ez jól mutatja a
videojáték mint szórakoztató
médium erejét ” – mondta a
játékot gyártó Activision
cég igazgatója. Az MW2 a hatodik fejezete a
franchise-nak, az első verziót még
2003-ban adták ki, azóta elkötelezett
rajongói vannak a játéknak.
Az Activision reményei szerint a 60
dollárért árult
videojáték a cég minden korábbi
sikerét felülmúlja majd. “Ha csak egy
játékot akarnak venni erre a
karácsonyra, akkor ez az, amivel meg kell
küzdeniük” – mondta a Digital Trends nevű
internetes oldal egyik szakértője.
A játék azonban erőszakossága
és grafikája miatt nagy vihart kavart, brit
politikusok egyenesen betiltását
követelték. Épp ezért
besorolása szerint csak a 17 évesnél
idősebbek használhatják.
A játék főszereplője egy
különleges katonai egység tagja, amely egy
orosz ultranacionalista terroristacsoportra
vadászik. A küldetések többek
között Oroszországba,
Afganisztánba, Kazahsztánba és
Brazíliába is elkalauzolják a
játékosokat, akiknek az egyik
pályán civileket kell
mészárolnunk egy
repülőtéren.
A belsőnézetes akciójáték
elemzők szerint a médiatermékek
történelmének legnagyobb bevételt
kasszírozó portékája lehet:
11-15 milliót adhatnak el belőle az év
végéig. Az MW2 elődjéből 12
millió fogyott.