2010.08.9 11:06; Frissítve: 2010.08.9 11:06


Szolgálati halottá nyilvánították az alsóörsi lövöldözésben meghalt rendőrt

Pintér Sándor belügyminiszter elfogadta az országos rendőrfőkapitány előterjesztését, és szolgálati halottá nyilvánították az alsóörsi lövöldözésben meghalt rendőrt, Gamauf Jánost.

Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint a Magyar Köztársaság Rendőrségét mélyen megrázta a 2010. augusztus 4-én, Alsóörsön történt bűncselekmény, amelynek két áldozata életét vesztette. Az egyik áldozat Gamauf János rendőr főtörzsőrmester, akit parancsnokai, munkatársai tiszteltek, becsültek. Az országos rendőrfőkapitány felterjesztette javaslatát a belügyminisztériumhoz Gamauf János szolgálati halottá nyilvánítására, amit a belügyminiszter elfogadott.

A Magyar Köztársaság Rendőrsége méltó módon gondoskodik szolgálatteljesítés közben elhunyt kollégája, Gamauf János rendőr főtörzsőrmester temetéséről – áll a közleményben.

Mint ismert szerda hajnalban egy személyautót igazoltató rendőrre lőttek Alsóörsön. A 29 éves főtörzsőrmester, valamint az ellenőrzött autóban ülő 21 éves fiatal életét vesztette, egy harmadik fiatalember pedig súlyosan megsérült. A lövöldöző autóját és mellette a holttestét egy erdős területen Alsóörs és Felsőörs között találták meg. A férfi öngyilkos lett

.
Nagyobb térképre váltás


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
OGY – Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Református zsinat – Bölcskei Gusztáv: az egyháznak választ kell adnia a válságra
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az egyháznak választ kell adnia arra a [...] tovább »
A Jobbik reméli, hogy nem lesz lex-Éger
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Jobbik bízik benne, hogy az egészségügyi [...] tovább »
Felmondás, betegszabadság – Ilyen változásokat hoz az új Mt
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Sok változást hoz a Munka törvénykönyvéhez (Mt.) kapcsolódó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés