Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium.
1 tovább »
Edelény, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán alapuló közvélemény-kutatás során a válaszadók 90 százaléka igennel felelt az azzal kapcsolatos kérdésekre - mondta Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár szerdán a Borsod megyei Edelényben.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Politikusok is megjelentek az egészségügyi államtitkárság budapesti épülete előtt szerdán, az abortusztabletta bevezetése elleni demonstráción, amelyet egy civil szervezet hirdetett meg.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Tovább gyengült az euró szerdán, majdnem kétéves mélypontjára gyengült a dollárhoz képest, a forint árfolyama is esett, átmeneti, kis erősödés után délután fél ötkor az euró rövid időre ismét 303 forint fölé emelkedett, délután háromnegyed ötkor 302,99 forintot ért.
1 tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Mindannyiunk dolga hitet tenni amellett, hogy Magyarország minden jóakaratú ember otthona - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) megújított kuratóriumának ünnepélyes alakuló ülésén szerdán Budapesten.
tovább »
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság fellángolása miatt elkezdődött újabb forintgyengülési hullám nem áll meg - jósolták szerdán londoni felzárkózó piaci elemzők.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem. Eltökélt szándékunk, hogy a költségvetés bevételi oldalán forgalmi-fogyasztási adók segítségével megteremtsük a forrásokat az élőmunkát terhelő járulékok jelentős csökkentéséhez" - mondja Matolcsy György a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában.
tovább »
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje helyteleníti Nyirő József újratemetését és szerinte párttársa, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is ezen az állásponton van - derült ki a Romania TV hírtelevízió egyik vitaműsorából, amelyet szerdán az interneten is elérhetővé tettek.
tovább »
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a beruházás-ösztönzésben, nem lehet csupán nemzeti hatáskörben megoldani a növekedés, munkahelyteremtés problémáit - hangsúlyozta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Brüsszelben, az európai szocialista pártvezetők tanácskozása után.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A székely apostol címmel emlékkonferenciát tartottak a Magyar Írószövetség budapesti székházában szerdán az 1953-ban Madridban elhunyt Nyirő József író újratemetése alkalmából.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az Országgyűlés ülésterve szerint a parlament június 4-én szavazhat a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt módosító javaslatról, és ehhez kapcsolódóan ekkor lesz az alaptörvény módosításának zárószavazása is. A törvénymódosítások jogerőre emelkedését követően pedig megkezdődhetnek a formális tárgyalások az IMF-fel és az EU-val - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére szerdán.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán hivatalában fogadta David Moskovitsot, a Magyar Zsidók Világszövetségének elnökét, a Magyarországi Zsidó Kulturális Örökség Közalapítvány kuratóriumának tagját.
tovább »
Pozsony, 2012. május 23., szerda (MTI) - Két nyelven, magyarul és szlovákul is figyelmezteti a településen áthaladó autósokat az esetleges gyorshajtásra az a radar, amelyet a szlovákiai Alsószelin szereltetett fel a helyi önkormányzat - adta hírül a Szabad Újság szlovákiai magyar hetilap szerdán.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A forint árfolyama szerényen erősödött szerda kora estére az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest a délutáni jegyzéshez viszonyítva a bankközi devizapiacon.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az élet pártján áll, és azt vallja, hogy az abortusz emberi élet kioltása - ezt a kisebbik kormánypárt közölte szerdán az MTI-vel, kiemelve: az abortusztabletta bevezetése körüli vitát orvosszakmai alapon kell megítélni.
tovább »
Székesfehérvár, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett, széleskörű társadalmi, szakmai egyeztetéseket követően hamarosan elkészül a Wekerle-terv, a Kárpát-medencei gazdasági övezet stratégiai programja; megvalósítását miniszteri biztos irányítja majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron, a Gazdaság Házában tartott konzultáción.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,24 pontos, 3,09 százalékos csökkenéssel, 16.230,31 ponton zárt szerdán.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint az Európai Bizottság szerdán komoly elismerésben részesítette Magyarország romastratégiáját. A tárca úgy látja, a brüsszeli elemzés alátámasztja, hogy Magyarország élen jár az integrációban, vagyis szerintük a "kettős mércét alkalmazó hazai és európai véleményformálók álláspontja számos esetben pusztán a negatív hangulatkeltést szolgálja".
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt azzal kapcsolatban közölte szerdán az MTI-vel, hogy az Agerpres román hírügynökség Mircea Dusát, a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős miniszterét idézve jelentette: június elseje körül találkozik egymással Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök, ezen a megbeszélésen pedig tisztázhatják a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala megállapította, hogy a Wizz Air teljes mértékben megfelel az európai légitársaságokra vonatkozó tulajdonosi és felügyeleti szabályozásnak, mivel többségi tulajdonosai jelenleg is európai uniós polgárok - tájékoztatta a légitársaság az MTI-t szerdán.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Módosul a szociális és a gyermekvédelmi törvény; a várható törvénymódosítás értelmében a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok életkezdésének megkönnyítése érdekében lakásalapot hoznak létre, bevezetik a befogadó szülő jogintézményét, valamint szigorúbban kezelik majd az igazolatlan iskolai hiányzásokat.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Gerhard Schroedert, a Hochtief Airport ügyvezető igazgatóját választották a Budapest Airport igazgatósága új elnökének a testület szerdai budapesti ülésén - közölte a Liszt Ferenc-repülőtér üzemeltetője szerdán az MTI-vel.
tovább »
Salgótarján, 2012. május 23., szerda (MTI) - Nógrád megye önkormányzata ingyenesen adta át Hollókő önkormányzatának a világörökségi település ófalui részében lévő ingatlanokat - ezt sajtótájékoztatón jelentették be a megállapodás aláírása után szerdán, Salgótarjánban.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Malév privatizálására létrejött projektcég, az AirBridge Zrt. két alapító tulajdonosát, Költő Magdolnát és Kiss Kálmánt hallgatta meg, a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság szerdán Budapesten.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Összehangolt akció keretében egy hattagú bűnözőcsoport négy tagját fogták el négy helyszínen kedd hajnalban a TEK munkatársai; őrizetbe vételük mellett zsarolás, illetve egy szigetszentmiklósi ház fegyveres megtámadása miatt indult eljárás - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel.
tovább »
Baku, 2012. május 23., szerda (MTI) - Egy marokkói-berber származású svéd énekesnőt, a versenyben már negyedszer próbálkozó szerb előadót és egy iráni származású norvég énekest tartják a fogadóirodák a legesélyesebbnek a továbbjutásra az 57. Eurovíziós Dalfesztivál csütörtöki második elődöntőjéből.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Libri Média Kft. néven egyesíti a Libri csoport a következő hetekben korábbi és újonnan megszerzett média-érdekeltségeit - tájékoztatott a cégcsoport szerdán.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az Oktatási Hivatal ezekben a napokban küldi ki a felsőoktatási intézményekbe jelentkezőknek a regisztrációs csomagokat, amelyek többek között tartalmazzák a jelentkezési adatokat abban a formában, ahogyan a központi felvételi adatbázisba bekerültek. A csomagokat legkésőbb május végéig megkapják a diákok.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Külügyminisztérium a leghatározottabban elítéli Raoul Wallenberg budapesti szobrának meggyalázását.
tovább »
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2012. május 23., szerda (MTI) - Nem rontja lényegesen a romániai magyarság parlamenti képviseletének esélyeit a kedden elfogadott román választási törvény - nyilatkozta az MTI-nek Székely István Gergő politológus, a kolozsvári Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
tovább »
Miskolc, 2012. május 23., szerda (MTI) - Ittasan vezette személyautóját egy szlovák állampolgár Bogácson, balesetet okozott, ezért a bíróság két évre eltiltotta a járművezetéstől Magyarországon és 400 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t szerdán.
tovább »
Miskolc, 2012. május 23., szerda (MTI) - A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 38 éves férfit, akit súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsítanak; a Terrorelhárítási Központ emberei a napokban fogták el - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Csak 2014 után várható fellendülés a magyarországi személygépkocsi kereskedések piacán a PricewaterhouseCoopers (PwC) felmérése szerint.
tovább »
Az MSZP szerinte felháborító, hogy a labdarúgó EB élményét is le akarja "nyúlni" a kormány.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Harminchárom embert mentettek ki a tűzoltók éjszaka a Dunában rekedt városnéző vízi buszból Budapesten; senki nem sérült meg - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-t.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Életének 84. évében elhunyt Lengyel Erzsi Jászai Mari-díjas színművész - tudatta a Színházi Dolgozók Szakszervezete szerdán az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az Ötvenhatosok terére tervezett múzeumnegyedben kaphat helyet a Magyar Építészeti Múzeum, amelyről jelenleg az érintett szakmai szervezek részvételével zajlanak az egyezetések - közölte Lévay Zoltán, a Szépművészeti Múzeum kommunikációs osztályának vezetője az MTI-vel.
tovább »
Bata Alexandra, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Vörös Hadsereg által 1945 februárjában Sziléziában lemészárolt több tucat magyar hadifogoly azonosságát tárja fel a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), közülük tizenötnek már ismert a neve.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Számos tisztelője rótta le kegyeletét Nyirő József író hamvai előtt szerda délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az író munkásságát délután konferencia idézi fel a Magyar Írószövetségben.
tovább »