A sötét időkben üstökös voltál a magára maradt magyarság egén, a reménység fellegvára, „égő fáklya, mely a setétben lángol”. Szellemed a diákot szerető és tisztelő tanárokkal, a tanárt atyaként tekintő diákokkal csodálatos, lelket formáló közeg volt. Tanáraid és diákjaid munkája és lelke legendát teremtett, csodálatot, majd irigységet keltve a másik oldalon. Példa nélküli, hogy teljes osztályaid jutottak be a felvételi vizsgákon az egyetemekre. Gyermekeid, szakemberként és emberként, jó híredet vitték itthon és külföldön, mai környezetünk neves emberei is: tisztségviselők, tanárok, papok, mérnökök, orvosok és szakemberek nagyobbrészt a te neveltjeid. Hihetetlen, hogy gyermekeid most közönnyel kísérik lassú haláltusádat! Hihetetlen, hogy a bajban nem állnak egy emberként melléd, mindenre eltökélve, mindent megpróbálva, mindent latba vetve! Hihetetlen, hogy nyugodtan esznek–isznak, szórakoznak, gyermeket okítnak, miközben szellemi szülőjük az elmúlásával küszködik! Ilyen hálátlanok lennénk? Vagy ennyire megfogyatkozott a lélek? Vagy az iskola nem kell már, mert a gyermek pénzért szerzi a diplomát? Kedves iskolám! Sajnos más, téged megillető házat biztos nem fogsz kapni, az érdektelen közigazgatás béna ilyenkor, a tessék–lássék részmegoldások pedig el fognak sorvasztani, tönkre fognak tenni; ennél talán sokkal jobb és tisztességesebb a dicsőségben való elmúlás. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Hol vannak ilyenkor a mellüket magyarként legjobban döngető nagyjaink? Hol van ilyenkor az összmagyar érdek, összmagyar összefogás? Vagy ezek csak választási jelszavak, és egy veszendő nagy kincsünk esetén nem érvényesek? Kedves párttagok és párton kívüliek, civilek, papok és püspökök, mi ez a nagy csend, hol lapultok most? Nem halljátok az alma mater segélyt kérő szavát? Igaz, néhány ember megszólalt ez ügyben, de egy kivételével névtelenül tette, a névtelen emberről pedig nehéz megállapítani, hogy fehér vagy fekete. A szatmárcsekei temetőben a hant felett nyugtalan fény lobban. Nagy kérdés az, hogy ha az Eminescu Főgimnázium lenne hasonló szomorú helyzetben, a felelősök és a tisztségben lévők épp így hallgatnának–e?
Szatmárnémeti, 2008. szeptember
Tisztelettel: Dr. Zagyva Miklós
Ui. A Véndiáktalálkozó kispályás–változatát már meg kell kezdeni tervezni!
