Minden megnyilatkozásában
visszatükröződik az ember.
Eltömegesült világunk
torzulását elemezte a nemrégiben
elhunyt Albert Ferenc egy rövid cikke,
Globalizálódunk…és durvulunk
címmel.
„A jól nevelt embernek lassan nincs mit
keresnie benne”,– kezdi gondolatának
bizonyítását. Bennem is ez
idéződött fel a február 18-i
Postaláda levele olvasatán, mely a
Vélemények egy
monográfiáról címet viselte. A
„véleményalkotó”
elárulta, hogy felületesen olvasta végig
a monográfiát, de a 10. fejezethez jutva sem
értette meg a címben rejlő gondolatot, s
annak közösségi
értékét, azt a
helytállást és küzdelmet,
amellyel az árterületeken
meghúzódó ember megteremtette a
civilizáció életfeltételeit, a
munka és az ember
kölcsönhatását a
fejlődésben, az öntudatosodást, ami
előfeltétele a haladásnak. Ez a
monográfia üzenete a mának:
hűség a közösséghez és
helytállás a vállalásban. A
történész erkölcsi
felelősséggel nyúl az adott
témához, ismeri a műfaj kereteit –
nem szorul kioktatásra. A
véleményalkotás viszont
nézőpont kérdése. A
véleménynyílvánítás
emberi jog, de az ítélkezés nem a mi
dolgunk.
Az olvasó megrekedt a köznapi
szóbeszéd szintjén, nem is
keresett mást, s amint írja, azért
„szánta magát
írásra”, hogy kioktassa a
szerkesztőt. Javasolnám, hogy vesse
papírra, amit hiányosnak talál,
írja le, és örökítse meg
a kollektivizáláskor szerzett
tapasztalatait az utódok számára,
a haladás érdekében
„helytállással”.
T. E.
