Szatmárra, autós, ki belépsz, hagyj
fel minden reménnyel, mondaná Dante
látva az utak állapotát és
gondolva, hogy a bűnös várost így
bűntetik az istenek.
Városunkban az útburkolat legalább az
ementáli sajtra emlékeztet és a
közlekedés helyenkint (Nagypiac) már
teljesen lehetetlen, de erre a felelős közeg
fittyet hány. Kátyú
kátyú hátán, az autók
keringőt járnak, a kátyúk
közt rücskös burkolat, és
álló tócsák mindenütt,
melyek újabb gödröket szülnek. Az
útkereszteződésekben arasznyi
mély kátyúk tátongnak,
veszélyes autócsapdák, pláne ha
2009–ben kétszer is
tömögették, mégis
gödrökkel teli. Van olyan útja is a
városnak, ahol már drágább a
folt a ruhánál. És sár, kosz
rondaság mindenütt, az autók nyakig
sárosak kiábrándítóan,
az ember restel átautózni a határon.
Az autókban pedig elégedetlen, de gyakra
ingerült, szitkozódó emberek.
Városunkban már hosszú évek
óta nyilvánvaló, hogy az utak gondja,
karbantartása és tisztán
tartása teljesen meghaladja a felelős
tényezők képességeit, akik
látszatintézkedésekkel és
hangzatos nyilatkozatokkal próbálják
leplezni bénaságukat. Mert a
kátyúzás, amit Szatmáron
csinálnak az szemfényvesztés,
kabaré, kidobott pénz az ablakon,
talán jobb lenne a ráköltött
bankókkal kitömni őket. Emberkék
nyomogatják csorba lapátokkal az
előkészítetlen, sáros,
vízes gödrökbe az aszfaltot, amit
aztán az első, arra járó
teherautó vagy fagy ki is vet onnan. Ha
emberkéink elvetődnének egyszer a
fogászatra, fogorvos barátom a
fogtömés példájára
pontosan meg tudná mutatni, hogyan is lehetne az
aszfaltot a lyukakba rekeszteni tartósan, na de ez
kit érdekel? Hiszen a kátyúzó
cégnek kell a kátyú folyamatosan, hogy
legyen mit aprítania a levesébe, csak nem
lesz bolond jó kátyúzással maga
alatt vágni a fát, pláne ha a
város jóindulatúan
rábólint a munkára, de legalább
is szemet huny a minősége felett. Édeni
munkakapcsolat ez, a megrendelő és a
kivitelező dörzsöli kezeit, mint aki
jól végezte dolgát, de a
nyaktörő utak továbbra is
átszövik a várost,
állampolgári szenvedést okozva. Az
úttalan utak használói csak azt
érezhetik, hogy a sors nagyon rossz helyre
vezényelte őket, zokszavuk pedig
következetesen, mint sivatagba kiáltás,
visszhang nélkül marad. Marad hát
így továbbra is a „szatmári
kátyúvalcer”, a „mulatság”
résztvevőinek adrenalin áztatta
indulatával.
Félő, hogy ezzel az állandó
lyukkerülgetéssel még a város
szaporulata is apadhat, mit tesznek akkor Önök,
tisztelt városgazdák?
Tisztelettel:
Dr. Zagyva Miklós
