Stier Péter, az Északi Színház igazgatója Szatmár megye – Idén kevesebb
pénzből
„gazdálkódott” a
színház vezetősége a
Sorompók nélkül fesztivál
szervezésekor.
Sikeresen zárt a III. Sorompók
nélkül színházi
fesztivál — nyilatkozta Stier
Péter, a szatmárnémeti
Északi Színház gazdasági
igazgatója. A Harag György Társulat
55. évadját, a román
társulat 40. születésnapját
ünnepelhettük közösen. Az
igazagtó elmondta, idén több ember
nézte meg az előadásokat, mint az
előző években, a fesztivál 21
előadásának nagy
többsége teltház előtt zajlott,
a helyek korlátozott száma miatt a
stúdió–előadásokra
már napokkal azelőtt nem lehetett jegyeket
szerezni. Az idén hét magyar nyelvű
előadást tekinthetett meg a
nagyérdemű, kétszer annyit, mint az
előző években.
Nem hétköznapi
előadások
A repertoár
összeállításakor
elsősorban a műfaji
változatosságra törekedtek. Az
előadások között szerepelt
balett, táncszínház, akkusztikus
gitárkoncert, stand up comedy, ugyanakkor a
megszokott előadásokhoz képest mind
műfaji, mind a stílus
szempontjából szerettek volna valami
újat hozni a szatmári
közönségnek.
A rendezvényt a városi tanács is
támogatta. Emellett, a tavalyi eseményhez
viszonyítva, idén több
magánvállalkozó is
finanszírozta a fesztivált, mindezek
ellenére az esemény
költségvetése fele volt a
tavalyinak. Az alacsony büdzsé
ellenére hírneves hazai és
külföldi társulatok nagy sikernek
örvendő előadásait sikerült
a szatmári közönség elé
vinni. „Mindenki örömmel
konstatálta: annak ellenére, hogy egyre
kevesebb pénz jut a kultúrára,
ezáltal a színháznak is,
mégis szükség van az ilyesfajta
megmozdulásokra, hiszen a szatmári
közönség igényli az
ilyet” – mondta Stier. Az eddigi
pozitív visszajelzések arra
sarkallják a szervezőket, hogy
érdemes mostantól még jobban
odafigyelni arra, hogy évről évre,
amolyan hagyományként,
megrendezésre kerüljön a
Sorompók nélkül fesztivál.
„A jövőben, amennyire
lehetőségeink megengedik, szeretnénk
minél nevesebb színházakat,
híresebb előadásokat
meghívni” – fejezte be az
igazgató.
Pándi Annamária