Nevem Varga Beatrix, szatmárnémetiben
élő lakos vagyok, s a
szegénységgel kapcsolatos gondolataimat
szeretném megosztani Önökkel.
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot akkor
amikor kimondom és leírom azt a
véleményemet, hogy a
szegénység kordában
tartásával és a
rászorulókon való
segítéssel nagyon sok embernek
adódik megélhetési
lehetőség. Lássuk az utcai koldusok
esetét. Jártomban–keltemben azt
látom, hogy olyan ismerőseim, akik magukat
okosnak, tapasztaltnak, sőt tanultnak hiszik
koldusnak pénzt adnak, lényegében
saját terhelt lekiismeretük
megnyugtatására adják. A
rendőrség munkatársainak és
újabban a polgármesteri hivatalok
kötelékébe szolgálatot
teljesítő polgárőröknek
abban igazat adok, hogy lehetetlen helyzet elé
vannak állítva mikor azt
várják tőlük, hogy
számolják fel a koldulás
jelenségét. Addig, míg az
állampolgárokban nem tudatosul az, hogy a
koldusnak pénzt adni a bűn, mert az ember
az alamizsnájával a
nyomorúsából nagyon jól
élő kéregetőket segíti.
De nem csak őket, hanem a koldus rokonait vagy
segítőtársait akik a vélt
vagy valós beteg embert az úgymond a
„munkahelyére”
szállítják, vagy az is jól
él a naponta befolyt összegből, aki
őrt áll azért, hogy időben
figyelmeztessék a koldust, hogy jön a
járőr. Mert azzal az alamizsnával,
amit adnak a kéregetőnek nem ahhoz
segítik hozzá, hogy kilábaljon
abból a posványból amiben
leledzik. Ellenkezőleg. Az
aprópénzel csak arra
ösztökélik a nyomorultat, hogy igen
ezt megéri csinálni, és
másnap is koldul a városban. Ez
bejött egyik nap, másik nap, érdemes
órák hosszat télen és
nyáron a földön ülni,
sírós hangon kéregetni, így
keltve fel a járókelőkben a
segíteni akarás
érzését. Bár erre az
életmódra hamar rámegy a koldus
egészsége, és a gyermeké is
akit karjában tart a biztosabb jövedelem
reményében. Egy ennél
kifinomultabb és hivatalos formába
öntött
segítségnyújtási forma is
létezik, amit sajnos mindenki
dícsér és gratulál is
hozzá. Ezen én a gombamód
szaporodó civil szervezeteket értem. Mert
nézzük csak: mindegyik kivétel
nélkül azt szajkózza, hogy a bajba
jutott emberek megsegítésére
jött létre. Igaz is lehet, csak azt
hallgatják el, hogy a segíteni
akarásukkal párhuzamosan saját
maguknak is munkahelyeket teremtettek,
lényegében azért hozzák
őket létre. Annyi a dolguk, hogy a
fizetésüket hónapról
hónapra kigazdálkodják, mert
mióta feltalálták a
polgármesteri hivatalokkal kötendő
partnerségi együttműködést
— megeggyezéstől függően a
civil szervezet arra hivatkozva, hogy jót tesz a
társadalomnak — kérelmezi
villanyszámlája,
vízszámlája,
gázszámlája
kifizetését. De lehet ezt tovább
is ragozni. Amelyik civil szervezetnek jó
kapcsolatai vannak külföldön, az ki is
használja, ha nem csurran cseppen alapon.
Tehát véleményem szerint senkinek
nem érdeke felszámolni a
szegénységet és a
nyomorúságot, mert a köztereken
kéregetők is jól elvannak, és
a civil szervezetek munkakönyves alkalmazottainak
is jól jön a minnél nagyobb
számú, saját maga alá
került és lassan de biztosan
elzüllő embertársunk jelenléte
a mindennapokban. És a civil szervezetek
összegző listáján.
