A mottó Jacqueline Kennedy Onassis-tól
származik és egy nőnapi
meghívón találtam nemrég.
Csendes Gizella, a koltói polgármester
felesége meghívott szeretettel minden
hölgyet a faluból egy rendezvényre.
A részvételi díj hidegtál,
vagy sütemény volt.
Odaérkezésünkkor kellemes zene
szűrődött kia katalini
kultúrotthon terméből. A
bőségesen megrakott asztalok mellett
jókedvű, tréfálkozó
asszonyok foglaltak helyet. Mi is leültünk.
Egy aranyos fiatal hölgy kért meg, hogy
kísérjem el őt erre a
rendezvényre, ahol végül jól
éreztem magam. A megnyitó
beszédben mindenkit szeretettel
köszöntöttek, a polgármester
felesége kifejezte örömét, hogy
ilyen sokan megtisztelték, ugyanis az ő
ötlete volt. Az alpolgármester,
köszöntve a nőket elismerte és
értékelte a feleségek,
anyák munkáját, hiszen hol
lennének a nők nélkül?! (s
talán fordítva is igaz). Vendég
színész is szórakoztatta a
megjelenteket, humoros történetekkel. Az
ételek-italok kóstolgatása
után a hangulat is emelkedett, lassan megtelt a
táncparkett. Ezek az asszonyok nemcsak azt
bizonyítoták be, hogy nagyon ügyes
háziasszonyok, hanem azt is, hogy tudnak
szórakozni. A házigazda a 100 szál
rózsát tartalmazó kosár
mellé kapta a nótákat (Száz
szál piros rózsa…, Piros
rózsák beszélgetnek). Nagyon
meglepett, mert nemcsak az én
korosztályom ismerte a dalokat, hanem a
tízéves kislány, a fiatalok is
velünk fújták.
Tombolahúzás, sorsolás is volt, a
legfiatalabb hölgy és a legidősebb
nagymama is kapott virágot. Az idősebb
hölgyek finom töltött
káposztával lepték meg a
társaságot. A hangulat a tetőponton
volt, amikor mi elköszöntünk.
Sikerült pár szót váltanom a
házigazdával, megköszöntem a
kellemes estét. Elmondta, hogy szeretné
ezt a szokást tovább folytatni, a
közösséget
összekovácsolni, hogy az emberek
kizökkenhessenek a mindennapi
munkából. Szerintem jó ötlet
volt a rendezvény, a résztvevők
arcán és ez
tükröződött. Jó volt
együtt lenni, táncolni, énekelni.
Legyen még hasonló rendezvény,
legyen folytatása, ezt kívánom
Nekik.
F.I., Nagyvárad
