Bevallom őszintén, igazán nem
szolgál örömömre ezen
hevenyészett sorok megfogalmazása. Nem, mert
az RMDSz fegyelmezett
„katonájaként” mindmáig
úgy gondolom, hogy Szövetségünknek
van jónéhány olyan országos
testülete, ahol szervezett
körülmények között bárki
háborítatlanul, szabadon elmondhatja a maga
különvéleményét –
legyen az akár legérdesebb
megfogalmazás is.
Ugyanakkor pedig egyszerű erdélyi magyar
értelmiségiként nagyon is
tisztában vagyok azzal, hogy a mai, igencsak
feszült körülmények
között a felelőtlenül eleresztett
nyílvános handabandázásnak
milyen iszonyatos
közösségromboló szerepe van.
„Repül a nehéz kő, ki tudja hol
áll meg / Ki tudja hol áll meg, kit
hogyan talál meg”… Valóban
én is azt vallom, hogy a
közösségük sorsáért
felelős emberek „ne a sajtón
keresztül üzengessenek
egymásnak”…
Hogy mégis szólásra jelentkezem,
annak igen egyszerű oka van – eltelt ugyanis
egy teljes hét. Hét olyan nap, amely
során az RMDSz Bihar-megyei
Szervezetének, ilyen vagy olyan módon,
hivatalos állást kellett volna foglalnia.
Hét olyan nap, amely alatt – épp a
múlt csütörtökön a
megyei Szervezet elnöke
részéről
nyílvánosságra hozott vádak
súlyossága miatt: „Markó
Béla eljátszotta a becsületét
/ Markó Béla mondjon le!” –
igenis össze kellett volna hívni
hivatalosan a Megyei Választmány
rendkívüli ülését. (Az
időzítés különben
igazán „profi-munka” volt,
becsületére válna bármely
diverzió-keltésre szakosított
belügyes „szakembernek” –
épp csütörtökön volt a
Magyar Kultúra Napjának gálaestje,
felkért ünnepi szónok: Markó
Béla! Milyen jó „hecc” lett
volna, ha
sértődöttségében a
szövetségi elnök
történetesen nem jön el!..)
Ám a hétvége eltelt, a nagy
bálok lezajlottak, mindenki, mint ki
dolgát jólvégezte, hazament -
és az erdélyi
közvéleményben ott maradt
válasz/ állásfoglalás/
támogató vagy
elhatárolódó
közösségi
helyzetértékelés
nélkül egy felelőtlenül
odafröccsentett minősítés.
Vád, amelyik nem csupán egy ember, de egy
egész közösség
döntéshozatalának a
tisztességét kérdőjelezi meg.
(Amely döntéshozatalban, legyen szó
akár a Területi Elnökön
Konzultatív Tanácsáról,
akár a Szövetségi
Képviselők Tanácsáról,
pillanatnyi megyei elnöki
minőségében, Kiss Sándornak
is résztvételi joga van. Igaz,
időtlen idők óta nem láttam az
SZKT ülésein!…) Az egyetlen ember, aki a
helyi sajtóban véleményt
nyílvánított, Tőkés
László európarlamenti
képviselő: „Nagyra
értékelem Kiss Sándor
tisztánlátását!”
(Mintha néhány évvel ezelőtt
nem épp a Kiss-garnitúra pozicióba
kerülése miatt íratkozott volna
át a püspök úr az RMDSZ Kolozs
megyei szervezetébe!…). Mindenki más
úgy tesz, mintha semmi sem történt
volna…
Ilyen körülmények között
– bármennyire is nem esik,
ismétlem, örömömre –
tovább nem hallgathatok. „Vétkesek
közt cinkos, aki néma!”…
Noshát tegyük fel nyíltan a
kérdést: amikor annakidején, 2000
végén az RMDSZ csűcsvezetése
úgy határozott, hogy a
Nagy-Románia Párt
megerősödését
megakadályozandó, parlamenti
támogatást biztosít a
Szociáldemokrata Pártnak, akkor
árulást követett el egykori
Konvenciós partnereivel szemben?.. Vagy amikor
2004 decemberében, Traian Băsescu
választási győzelme után,
kormányzati felelőséget
vállaltunk a D.A. Szövetség
oldalán, akkor megint erkölcstelen
pálfordulást követtünk el?…
Sem egyik, sem másik alkalommal nem
emlékszem, hogy Kiss Sándor nagyon
tiltakozott volna ezek ellen az alapvető
közösségi érdekből
született döntések ellen.
Sőt!…(Tessék csak elővenni az akkori
újságokat!)
Most pedig mi történt? A
választásokon tisztes eredményt
értünk el, továbbra is
markáns jelenlétünk van a
román törvényhozásban –
csak éppen a „Hatalomból”
ebrudaltak ki bennünket , „a mór
megtette kötelességét / a mór
elmehet!” alapon. (Azaz miután az RMDSZ
hozzásegítette kies hazánkat a
NATO-ba és a EU-ba való zavartalan
felvételhez, feleslegessé
váltunk.) De ez igazán nem rajtunk
múlott! Legjobb emlékezetem szerint a
Szociáldemokrata Párt elnöke
jelentette be nagy gőgősen a Cotroceni-i
Palotából kijövet, hogy
„fără UDMR!”. Nem így
volt?… Megvádolni a Szövetség
vezetését ezért a tagadhatatlanul
váratlanul jött
„horogütésért”
enyhén szólna dőre
magatartás. Ország-világ
előtt megkérdőjelezni valakinek a
becsületét – aki
történetesen épp az
érdekvédelmi
Szövetségünk elnöke -, csak
azért, mert ezúttal sokunk
hurrá-optimizmusa tévesnek bizonyult,
egyértelmű felelőtlenség!…
Mint egy olyan ember, akinek épp „a
bőrére megy a játék”,
nagyon is jól tudom, hogy sokszáz
kormányhivatalban dolgozó, maholnap
utcára kerülő magyar szakember
számára sokkal biztonságosabb lett
volna ott maradni a „Hatalom”
szélárnyékában. Sokkal
megnyugtatóbb lett volna ugyanakkor a
romániai magyarság számára
is, ha a már bejáratott
kapcsolat-rendszerek továbbra is életben
maradnak. De ez, ismétlem, nem
Markó Bélán múlott!… Mint
ahogy azt is tessék felidézni,
tisztelettel, hogy mi igenis
kinyílvánítottuk
szimpátiánkat annakidején egy
esetleges PDL-PNL koalíció iránt.
Akkor kit csaptunk mi be?…
Ilyen konstellációban a sajtó
nyílvánossága előtt
„becsület-eljátszással”
vádolni a Szövetség első
számú emberét – Winston
Churchill szavait idézve –
„több mint bűn. Hiba!” Hiba,
amelyik a mai farkas-időben, amikor a sorokat
igenis zárni szükségeltetik,
megbocsájthatatlan kárt okozott a
közösségünknek.
(Kérném
végig-böngészni az elekronikus
sajtóban közzétett
gyalázkodó kommentárokat. Az ember
szégyeli magát, hogy magyar, amikor
ezeket az útszéli,
névtelenségbe burkolódzó
„szabad
vélemény-nyílvánításokat”
elolvassa)…
Vagy talán épp ez volt a cél!?…
(Bukarest, 2009. január 29.)
Varga Gábor
