Szatmár megye – Kedden a Németi templomban
Jókai Anna magyarországi íróval
és kísérőivel, Egyed Emese
költővel és Antal István
rádióriporterrel találkozhattak a
szatmáriak.
A Jókai Anna nevére összegyűlt
szatmáriak számára nemcsak a
gyülekezeti terem bizonyult szűknek,
hajszál híján megtelt velük a
Németi templom is. S a szép
számmal megjelentek közül a tartalmas
találkozó után csak azok
távoztak némileg csalódottan,
akiknek már nem jutott az egész magyar
nyelvterületen jó hírnevet szerzett
írónő helyben
árusított, dedikált
könyveiből.
A rendezvény Antal Istvánnak, a Kossuth
Rádió riporterének a megjelenteket
köszöntő szavaival kezdődött.
Ezt követően Egyed Emese kolozsvári
költőnő méltatta ennek a
találkozónak és
általában véve a könyveknek a
jelentőségét. Mondván, hogy a
könyveknek megvan a maguk sorsa, ami szorosan
összekapcsolódik a mindenkori
emberével. Olvasás nélkül nem
fogjuk megérteni a bennünket
körülvevő világot, a
meséskönyvek színes,
képzeletnek otthont adó
gazdagsága, nyelvi könnyedsége pedig
elvész, ha nem jutnak el a gyerekekhez.
Ezután következett a rendezvény
díszvendége. A
felszólalások között helybeli
fiatalok Egyed Emese verseit és Jókai
Anna egy esszéjét adták
elő.
Ne féljetek!
Jókai Anna közvetlen, tartalmas és
érzelemgazdag beszéde magával
ragadta hallgatóit. Úgy tudott
szólni magyarságról és
sorsról, hitről és
ökumenizmusról, az irodalom
fontosságáról, az
értelmiség
hivatásáról, a család
jelentőségéről, az emberi
szabadságról és a
globalizáció
zsákutcáiról, hogy abban minden
jelenlévő megtalálhatta a
személyesen neki szóló
üzenetet. Kemény szavakkal
bírálva a jelen „keserves
állapotban” mindazt, aminek
megváltoztatásával
„segíteni lehetne ennek a
világnak”. Kihangsúlyozva az
értelmiség mérhetetlen
felelősségét az emberiség
jövőjének alakulásában,
az alapvető erkölcsi és
spirituális értékek
átmentésében,
megőrzésében. Újra és
újra visszatérve az egymás
vállalásán, szeretetén,
segítésén alapuló
szűkebb és tágabb
közösségek (nemzet, haza,
család) nélkülözhetetlen
voltára az ember többre, jobbra, Isten
felé való
törekvésében. És arra, hogy
nincs az a gyenge, jelentéktelen ember, aki
bár egy hajszálnyit ne tehetne a maga
helyén azért, hogy anyanyelve ne vesszen
el, szerettei ne sétáljanak be vakon a
mindent igérő, de valós
értéket adni képtelen pénz
vagy hatalom csapdájába. Mert ha csak
egyetlen cseppet vesz el mindenki a szenvedés
óceánjából, segít
eljönni az időnek, amikor a Föld a
békesség, szeretet bolygója
lesz…
A templomból kifelé jövet mindenki
úgy érezte: ajándékot
kapott. Valamit, amiben meg lehet
kapaszkodni…
Báthory Éva
