Meghalt egy kisfiú, aki mindössze 13
évet vallhatott magáénak. Kit is
terhel a felelősség? Az influenzavírust,
amely a tizenéves halálát okozta?
A fiúcskát, aki nem tudott ellenállni
a tüdőgyulladásnak és ebbe kellett
belehalnia? A szülői
közömbösséget, mely vitatható,
a családi hátteret illetően, amelyet nem
ismerünk? Avagy azt az orvost, aki a margittai
kórház járóbetegeket
ellátó rendelőjében
vizsgálta meg a kis beteget, és olyan
diagnózist állapított meg, amelynek
végkimenetele a halálhoz vezetett?
A tény: a 13 éves gyermek meghalt,
amiért valakinek, valakiknek felelniük
kellene. Hogyan is lehet egy
tüdőgyulladásos beteg
diagnózisát sztetoszkópos
vizsgálat és tüdőröntgen
nélkül megállapítani, mivel
az ominózus időpontban hiányzott a
röntgenorvos.
Dr. Gabriel Mihalache törvényszéki
orvos szavait idézem: „Nincs szó
orvosi mulasztásról, mert minden
évben történik 2–3
hasonló eset. Általában jó
erőben lévő fiatalok, akik
lábon hordják a betegséget.”
Ezek szerint egy okkal több, hogy a betegekre
jobban oda kell figyelni. Tisztelt Doktor Urak –
Önök mit is tesznek a betegek
egészségének
védelmében?! A Hippokratesz-i eskű,
a fehér köpeny netán
mégiscsak kötelez valamire. Nem akarom
általánosítani a fent
elmondottakat, hiszen vannak szerencsénkre
kivételek is. Akadnak olyan orvosok is, akik
szívvel-lélekkel kiállnak betegeik
mellett, tudásukhoz és
képességeikhez mérten igyekeznek
segíteni azokon.
Utalok itt főleg a családi orvosokra, akik
közül nagyon sokan odafigyeléssel,
kitartó türelemmel meghallgatják
pácienseik panaszait. Sokak
számára szolgálhatnának
példaként a
helytállásukkal.
Valószínű, írja az orvosi
szakvélemény zárószavaiban:
„ha otthon maradt volna és idejében
kezdi el a kezelést (szülőit,
orvosit??) nem történt volna meg a
tragédia.”
De megtörtént! Ami egy kis emberke
életébe került, aki áldozata
lett a mulasztásnak,
felelőtlenségnek,
nemtörődömségnek.
L. E., Nagyvárad
