2009.09.2 18:04; Frissítve: 2009.09.2 18:04


Kolping békezarándoklat

Kolping békezarándoklat

1968-ban Belgiumban szervezték meg az első
békezarándoklatot, amely azóta
Európa egyik legjelentősebb békemenete
lett.


A Romániai Kolping Szövetség (RKSZ)
2008. június 28-án a dél-tiroli
Meranóban nyerte el a megtisztelő
megbízatást a 2009-es zarándoklat
megszervezésére. Ebből az
alkalomból Ft. Merlás Tibor, az RKSZ
országos prézese pedig átvette a
Kolping békezászlót, amely
néhány hétig a
szatmárnémeti Szentlélek
plébánia vendége volt. Innen
körbejárta a legjelentősebb
romániai Kolping családokat. 


A Meranóban elnyert megbízatás
szerint 2009. augusztus 28-29-én
Brassóban zajlott le a 42. Kolping
békezarándoklat, melynek jelmondata:
„Sokféleségünk
örömét éljük meg
együtt Krisztussal!”. Ennek az
időszerű gondolatnak a jegyében
zarándokolt és imádkozott nyolc
ország képviseletében több
mint 200 résztvevő. Az első,
zarándoklatnyitó szentmise római
katolikus rítusban, a záró
estén pedig görög katolikus
szertartás szerint folyt a szentmise
három nyelven: németül,
románul és magyarul.
Esténként a sokszínű
Romániai Kolping Szövetség a mi
tájaik kulturális értékeit
igyekezett bemutatni a Brassó melletti Szent
Péter (Petersberg/Sinpetru) falucska
szász közösségi
termében.


„Külön öröm számunkra,
hogy a záróestén a
békezászlót egy
magyarországi Kolping Családnak adhattuk
át. Így jövőre Miskolc
városa várja majd mindazokat, aki a
békéért imádkozni és
zarándokolni szeretnének” – tudtuk
meg Ft. Merlás Tibortól, a Románia
Kolping Szövetség országos
prézestől. 

Csirák Csaba


 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Postaláda
Nem kérnek engedélyt a tevékenységekhez
Szatmárnémetiben a Ion Creangă utcában található egyik házban lakom, a mellettem lévő szomszéddal hosszú [...] tovább »
Kárpát–medencei Háló Tábor
Szatmár megye — Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát–medencei nagy táborára, melynek [...] tovább »
Válságok halmaza
Furcsa, bizarr módon nyilatkoznak politikusaink. Valahogy az az ember érzése, hogy mindenki a másik munkáját [...] tovább »
Kerékpárral a Balaton körül
Az öt főből álló lelkes szatmárnémeti kerékpárcsapat öt nap alatt 270 km-t tekert le a Balaton körül. tovább »
Gondolatok a környezetvédelemről
Jelenünk megoldásra váró feladatai közé tartozik környezetünk megóvása és annak biztosítása, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés