2010.06.3 09:52; Frissítve: 2010.06.3 09:52


Kerékpárral a Balaton körül

Kerékpárral a Balaton körül
Az öt főből álló lelkes szatmárnémeti kerékpárcsapat öt nap alatt 270 km-t tekert le a Balaton körül.

Itt döbbentünk rá, hogy a természet szertetét nem papíron kell véghez vinni, hanem a valóságban. Nem nagy szavakra, hanem tettekre lenne szükségünk, különösen Szatmárnémetit véve alapul, ahol rengeteg kiaknázatlan lehetőség van a kerékpárutak megvalósítására. Utunk során felemelő érzés volt látni azt a sok különböző korosztályú kerékpározó ember (5-70 év), akik nagyon fegyelmezetten tekertek le szintén több tíz kilométert, betartva a szabályokat és egy kóbor kutya sem szaladt utánunk, mint itthon a Szamos folyó töltésén, ahol gyakran még juhürülékben is kell haladnunk több száz métert. Ezt pedig nem értjük, miért engedi meg a város vezetősége. Ami még külön említésre érdemes, az a gépkocsivezetők hozzáállása, elsőbbséget adva a kerékpárosoknak olyan helyeken, ahol nekik lett volna elsőbbségük. A kerékpárutak minősége kifogástalan, kiegészítve irányjelző táblákkal és útmutató térképekkel.
Mi is reménykedünk, hogy Szatmárnémetiben is, a polgármester urunk kemény hozzájárulásával 1-2 éven belül megvalósíthatunk egy ilyen, kifogástalan minőségű, több tíz kilométeren át tartó kerékpárutat, kiegészítvén a hidak lépcsői melletti feljáróval és a vasúti híd melletti sínpáron át veztő úttal, ezzel is megkönnyítve a kerépkpározást, így ösztökélve a fiatalokat a természet szeretetére és az egészséges életmódra. Igény nagy lenne rá, példa a 2009-es autómentes nap több száz résztvevővel.
Amint a helyi sajtóból értesültünk, már van némi reményünk, hogy óhajaink valóra válhatnak Szatmárnémetiben is, addig is kénytelenek vagyunk Magyarország területén kerékpározni, ahol kitűnő utak várják a kerékpározás szerelmeseit.

Maradunk tisztelettel a természetkedvelők iránt,
az öttagú lelkes kerékpárcsapat


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Postaláda
Nem kérnek engedélyt a tevékenységekhez
Szatmárnémetiben a Ion Creangă utcában található egyik házban lakom, a mellettem lévő szomszéddal hosszú [...] tovább »
Kárpát–medencei Háló Tábor
Szatmár megye — Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát–medencei nagy táborára, melynek [...] tovább »
Válságok halmaza
Furcsa, bizarr módon nyilatkoznak politikusaink. Valahogy az az ember érzése, hogy mindenki a másik munkáját [...] tovább »
Gondolatok a környezetvédelemről
Jelenünk megoldásra váró feladatai közé tartozik környezetünk megóvása és annak biztosítása, hogy [...] tovább »
Egy szomorú édesanya panasza
Elvesztettem a gyermekemet. Fiatalon, hirtelen ment el, maga után hagyva fájdalmat a túlélőknek – gyermek, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása