2009.04.16 15:14; Frissítve: 2009.04.16 15:14


Húsvéti közjáték

Szatmár megye — Dr. Zagyva Miklós, a
SZFÚ olvasója véleménye szerint
egy szigorú helyi rendelet kellene megtiltsa a
polgárok mindenemű zaklatását a
postaládáinkon át, kivéve
azokat, kik ezt jelezve igénylik.


Nagypénteken a postaládámban egy
szórólapot találtam.
Írója, egy szekta mögé
bújva, azzal riogat, hogy a keresztény
húsvétünneplés teljesen
hibás és téves, nem az Úr
akarata szerinti, és aki ezekben a most
folyó utolsó perceinkben nem
próbál a szórólap
ajánlata szerint megvilágosodni, annak
semmi reménye sem lehet a 144 000 tagú
kiválasztott nyájba kerülni. Az
öt oldalnyi teljesen zavaros szöveg
olvastán sem lehet pontosan tudni, hogy ezt hogy
is kellene tenni, de az többszörösen is
kitűnik, hogy írója úgy
keveri az Ó– és
Újszövetséget, mint kecske az
ábécét.

Akarata ellenére

Nagyon úgy érzem, vallástól
függetlenül, hogy lelki erőszakot
követtek el rajtam, de azért
megpróbálom higgadtan
végiggondolni a dolgot. Lehet–e
hívő, jólelkű ember az, aki egy
lelki ünnep estéjén
embertársai vallási érzelmeibe
gázol? Lehet–e becsületes és
vallásos ember az, akinek csak rombolás a
szándéka istenfélő és
szépen élő emberek között?
Milyen kultúr– és
civilizáltsági szinten élhet egy
olyan ember, akinek nulla a vallási
türelme? És legfőképpen vajon
milyen jogon gondolja egy efféle, hogy
megerőszakolhatja az én
postaládámat, és akaratom
ellenére belém tolakodhat, alapvető
személyi jogaimat sértve? Az ilyen
cselekedeteknek komoly törvényi oldala is
van, de én most a tett
otrombaságát teszem szóvá
inkább. Mert a Hyde Parkban a hordón
mindenki azt mond amit akar, és az
imaháza kapujára bárki
szórólapokat tehet, de az otthonomba se
koldus, se rabló, se vallási
agitátor a lábát be nem teheti.
Végezetül, túllépve azon az
egyszerű tényen, hogy az esetleges
túlvilágon a nemes cselekedeteket
jutalmazzák csak, és a
galádságot büntetik,
megemlíteném, hogy Erdélyben
Bethlen Gábor óta, elsőként
Európában, az értelem és
szellemiség egyik legfőbb
próbakövének számít a
vallási türelem. Mivel ennek
láthatólag a mai napig
gáncsolói vannak, áthidaló
megoldás lehetne egy szigorú helyi
rendelet, megtiltva a polgárok mindenemű
zaklatását a postaládáinkon
át, kivéve azokat, kik ezt jelezve
igénylik.

Tisztelettel: dr. Zagyva Miklós


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Postaláda
Nem kérnek engedélyt a tevékenységekhez
Szatmárnémetiben a Ion Creangă utcában található egyik házban lakom, a mellettem lévő szomszéddal hosszú [...] tovább »
Kárpát–medencei Háló Tábor
Szatmár megye — Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát–medencei nagy táborára, melynek [...] tovább »
Válságok halmaza
Furcsa, bizarr módon nyilatkoznak politikusaink. Valahogy az az ember érzése, hogy mindenki a másik munkáját [...] tovább »
Kerékpárral a Balaton körül
Az öt főből álló lelkes szatmárnémeti kerékpárcsapat öt nap alatt 270 km-t tekert le a Balaton körül. tovább »
Gondolatok a környezetvédelemről
Jelenünk megoldásra váró feladatai közé tartozik környezetünk megóvása és annak biztosítása, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés