2010.02.11 14:00; Frissítve: 2010.02.11 14:00


Ha kell az érettségi diplomája, utazzon Bukarestbe!

Két évvel ezelőtt, 2008-ban úgy döntöttem, hogy beíratkozom egy egyetemre. A választásom egy olyan szakra esett, amely távoktatással működik, gondoltam, így legalább dolgozni is tudok mellette.

Semmi probléma nem volt, beíratkoztam, kifizettem a tandíjat és elvégeztem az első évet. Itt kezdődtek el a gondok. A tanügyminisztérium és az egyetem közötti vitától volt hangos a média, én pedig úgy döntöttem, szedem a sátorfámat és nem vesztegetem sem az időm, sem a pénzem egy olyan diplomáért, amit talán el sem fognak ismerni.

Diplomáért a fővárosba

Az egyetem titkárságán jeleztem óhajom, miszerint ki akarok íratkozni és szeretném visszakapni az érettségi diplomámat (az eredetit, amit beíratkozáskor Nagyváradon beadtam). Közölték, hogy írjak egy kérvényt az egyetem dékánjához. Ez meg is történt 2009. augusztus 31-én. Azóta eltelt öt hónap, és mivel az ígérettel ellentétben nem jelentkeztek, ismét felkerestem a nagyváradi titkárságot.

Ekkor ért a nagy meglepetés. Bár a kérvényem pozitív elbírálásban részesült, vagyis kiíratkozhatok, az érettségi diplomámért személyesen kellene elmenjek Bukarestbe, esetleg egy ismerőst felhatalmazhatok, hogy hozza el.

Nem tudom, hogy egyedül én jártam-e így, de nem látom be, miért kell elmenjek azért a diplomáért Bukarestbe, amit én Nagyváradon adtam be. Akkor nem kértek beleegyezést, hogy elvigyék, mindössze a beiratkozási összeget. Talán ha elvégeztem volna néhány évet az egyetemen, most szélesebb látóköröm lenne, és jobban megérteném ezt az egészet. (Teljes név és cím a szerkesztőségben.)

Cs.T.B



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Postaláda
Nem kérnek engedélyt a tevékenységekhez
Szatmárnémetiben a Ion Creangă utcában található egyik házban lakom, a mellettem lévő szomszéddal hosszú [...] tovább »
Kárpát–medencei Háló Tábor
Szatmár megye — Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát–medencei nagy táborára, melynek [...] tovább »
Válságok halmaza
Furcsa, bizarr módon nyilatkoznak politikusaink. Valahogy az az ember érzése, hogy mindenki a másik munkáját [...] tovább »
Kerékpárral a Balaton körül
Az öt főből álló lelkes szatmárnémeti kerékpárcsapat öt nap alatt 270 km-t tekert le a Balaton körül. tovább »
Gondolatok a környezetvédelemről
Jelenünk megoldásra váró feladatai közé tartozik környezetünk megóvása és annak biztosítása, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása