2009.05.26 17:42; Frissítve: 2009.05.26 17:42


Gyenge a víznyomás Erdődön

A meleg idő beálltával Erdődön
ugyanaz a probléma állt elő, ami
már évek óta
ismétlődő gond a településen,
már ami az
ivóvízellátást illeti.

Tudni kell, hogy immár hét-nyolc éve
vezetékes
ivóvízhálózattal rendelkezik
Erdőd városa, ám a rossz
kivitelezés miatt annak nyomása nyáron
annyira alacsony, hogy a dombon lakókhoz már
nem jut el. Nem igazán kellemes észrevenni,
amikor fáradtan hazaérünk a
munkából és szeretnénk
fürödni, hogy nem folyik a víz, és
örülhetünk, ha legalább főzni
vagy inni van csak víz. Az
előrelátóbbak annyi vizet mindig
tárolnak vödrökben, hogy
végszükség esetén mosakodni
lehessen, de ezt több napon át nem lehet
elviselni. A hálózat kútja a Colonia
telepen van, a tározó pedig a Mihai Viteazul
utca végén, ami a dombon van. Ezzel nem is
lenne semmi gond, de a víz nem a
tározóba megy és onnan jut el a
háztartásokba, hanem a vezetékből
már azelőtt a háztartásokba
kerül, hogy a tározóig érne,
így a lakosok kedvük szerint
használhatják, nem egy esetben a kert
öntözésére vagy a kerti
dísztó feltöltésére.
Megpróbáltunk feljelentést tenni ez
ügyben, de nem sikerült, mert a cég,
akivel a szerződést megkötöttük
már megszűnt, és azóta más
cég üzemelteti a rendszert, de a gondok
ugyanazok. Szeretnénk mi is ivóvizet kapni
minden nap, mert mi is ugyanúgy kifizetjük a
számlát, mint azok akik nem a
rendeltetésének megfelelően
használják a vizet.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Postaláda
Nem kérnek engedélyt a tevékenységekhez
Szatmárnémetiben a Ion Creangă utcában található egyik házban lakom, a mellettem lévő szomszéddal hosszú [...] tovább »
Kárpát–medencei Háló Tábor
Szatmár megye — Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát–medencei nagy táborára, melynek [...] tovább »
Válságok halmaza
Furcsa, bizarr módon nyilatkoznak politikusaink. Valahogy az az ember érzése, hogy mindenki a másik munkáját [...] tovább »
Kerékpárral a Balaton körül
Az öt főből álló lelkes szatmárnémeti kerékpárcsapat öt nap alatt 270 km-t tekert le a Balaton körül. tovább »
Gondolatok a környezetvédelemről
Jelenünk megoldásra váró feladatai közé tartozik környezetünk megóvása és annak biztosítása, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés