Szatmár megye – „Krisztus levele vagytok”
(2Kor 3,3) mottóval június 6-án,
szombaton a szatmárnémeti Szentlélek
plébánián rendezik meg az
egyházmegyei
ministránstalálkozót.
Negyedik osztályosoktól tizedikes korig
érkeznek az egész
egyházmegyéből a
rendezvényre. A találkozó
célja az ismerkedés, a
beszélgetés, a játékos
csapatépítés. Ennek
megfelelően állították
össze a programot is, amelyet egy kreatív
bemutatkozás és akadályverseny is
színesít. A
plébániák fiataljainak ugyanis egy
adott téma és történet
szerint kell elkészíteniük
bemutatkozásukat, de úgy, hogy az
kapcsolatban legyen mindennapjaikkal és
plébániai
tevékenységükkel. Az egynapos
találkozó jó alkalom lesz a
ministránsi szereppel kapcsolatos
kérdések
megbeszélésére, a legfiatalabbak
bevonására, az önfeledt
kikapcsolódásra.