Negyven évig dolgoztam, éjszakai műszakban is, és azt hittem, jönnek a nyugdíjas évek, jön a csend és a nyugalom; sajnos ez lehetetlen.
„Vizsgastressz”
Az alattunk lévő lakásban egyetemisták laknak: hárman, sokszor tizenhárman, és az esti műsor 23 órakor kezdődik és jó, ha 3-kor véget ér és elcsendesednek. Több család érintett, ezért kértük őket személyesen, szóltunk a háztulajdonosnak, hogy figyelmeztesse őket, jelentettük a lakótársulásnál – semmi. Hivatalos fórumokhoz nem folyamodnék, mert sajnálom őket, hiszen fiatalok, kevés pénzzel, kevés tapasztalattal, de annál nagyobb önteltséggel!
Hát így vagyok én egyetemista és reszketek egy-egy vizsgaidőszakban, hogy Istenem, nehogy megbukjanak és évet ismételjenek!
Kovács Lívia, Nagyvárad