Egy „aggódó” nagymama gondolatai

Az anya és apa egyenlően veszik ki
részüket a gondozásában.
Rám nem sok feladat maradt a kicsivel
kapcsolatban. Mégis nagyon boldog vagyok, mert
nagyon jó látni a szülők teljes
odaadását, figyelmességét
és szeretetét a kislány
iránt. Nekem így is akad
tennivalóm jó bőven. Nem unatkozom,
s ami tőlem telik, azt megteszem.
Megpróbálok úgy részt venni
a mindennapi feladatok
elvégzésében, hogy 10 év
múlva ne „aggódó
nagymama” legyek, aki az unokái iskolai
vagy tanulási problémáit
egyoldalúan értékeli. Lehet, hogy
„okoskodónak” látszom
kívülről, de az élet
árnyékos oldalát ismerem. Volt,
amikor panaszkodtam, zúgolódtam, de most
visszatekintve elmondhatom, minden akadály
elhárítása után levontam a
tanulságot. Lassan megértettem és
tapasztaltam, a rossz visz előre. A nagybetűs
Élet sokszor állított
válaszút elé, sok
problémát adott, mindig más
jellegűeket. Igyekeztem megoldani őket,
vigyáztam, hogy ne essek ugyanabba a
hibába. Bár többnyire
magányosan éltem, de már nem
érzem magam egyedül. Mellettem volt a
Jóisten, aki erőt adott, megmutatta a
helyes utat, ha már megfelelő társat
nem találtam magamnak. Rájöttem,
milyen fontos a pozitív gondolkodás,
örülni az apró dolgoknak,
észrevenni őket. Hiszen aki a kicsit nem
becsüli, a nagyon nem érdemli. Van
példaképem, értékesnek
érzem magam, másképpen
gondolkodom, mint eddig. Példa
értékű nagymama szeretnék
lenni. Márai Sándor szerint
„szeretet lehet adni, lehet kapni, csak egyet
nem: zsarolni!”. Az igazi szeretet az
elfogadás. Ne akarjam a másikat
megváltoztatni. Pedig nem mindenki tudja
elfogadni, és örülni, hogy a
másik elhalmozná szeretettel. De sokan
vannak, akiknek szükségük van
rá, sőt, meg is köszönik. Hiszem
és tudom, hogy van egyvalaki, aki
számára én vagyok a világ,
törődik velem, meghallgatja
problémáimat, sőt, hasznos
tanácsokkal is ellát. Ne
féljünk boldogok lenni, kifejezni
örömünket és bátran
nézni a jövő elé.

F.I., Nagyvárad