Közérdekű dolgok – Járom az utat, a
gödrös, foltozott utat és sok dolgot
meglátok, akarva-akaratlanul is. Meglátok
dolgokat, melyeknek nem kellene ott lenniük.
Például a tavaly leaszfaltozott utakat
felvágják keresztben és
hosszában.
A város vezetése azzal takarózik, hogy
kénytelenek engedélyezni az
útfelvágást biztonsági
okokból. Ez lehet, hogy igaz, de lehet, hogy nem.
Igaz, mivel senki sem ellenőrzi
állításuk helyességét.
Úgy látszik, hogy az aszfaltozás
előtt a gázművektől nem tudták
megkérdezni, hogy ellenőrizniük kell-e
biztonsági okokból a vezetékeket az
illető utcában, csak rögtön
aszfaltozás után jutott az eszükbe.
Mindinkább hajlok arra a
meggyőződésre, hogy az egészben a
rosszindulat játszik közre. Hogyan lehet egy
város vezetőségét
lejáratni? Úgy, hogy tönkreteszik a
munkáját. Amit megcsinálnak ma,
tönkre teszik a gáz-, villany- és
vízvezeték földbehelyezése
révén holnap. Ezekre a műveletekre is
szükség van, de nem így és ilyen
módon.
Kátyús utak
A másik dolog, mely szemet szúrt nekem
és amelyet nem tudok megmagyarázni, az az
utcákon fellelhető kátyúk. Az
első, amit nem értek az az, hogy
miért van egy nemrég leaszfaltozott
utcán kátyú. A másik dolog,
amit nem értek, az az, hogy miért az
utcavégeken találhatók ezek a
gödrök, vagy éppen a zebrán,
holott egyformán használják az
egész utcát. Mintha
szántszándékkal
csinálták volna a gödröket,
hogy minél több ember láthassa.
Ilyen gödrök találhatóak az
Árpád (V. Lucaciu) utcán, a
P[str[vului utcán, Vörösmarty
utcán stb. Majd a polgármesteri hivatal
kellene kiderítse, hogy melyik gödör
rosszindulatú kéz műve. Egy
másik kirívó példája
a rosszindulatnak a villanyvezeték
lefektetése az Árpád utcai
parkban, a múzeum és az ortodox templom
közötti részen. Itt ástak egy
gödröt, melyet később csak
betemettek földdel anélkül, hogy
ledöngölték volna. Így
keletkezett egy 30–40 centiméter magas
töltés a park hosszában
végig. Bizonyára a város
vezetőségére várnak, hogy
döngöljék le a földet.
Állítólag a polgármesteri
hivatalban csak két személy foglalkozik
az utakkal (sajnos meg is látszik a
városon).
Szétszórt szemét
Én értékelem, hogy a város
vezetése igyekszik biztosítani a
város területén a
köztisztaságot. Éppen ezért
szeretném felhívni az illetékesek
figyelmét arra, hogy bizonyos helyen a
városban összegyűlnek a
társadalom legalsóbb
rétegének képviselői
és nyilvánosan piknikeznek. A
hulladékot — pillepalack,
sörösdobozok és az
ételmaradék —
szétszórják a
járdán, ahol napokon keresztül ott
marad. Ilyen hely, többek között a
régi poliklinika sarka stb. Egy másik
szembetűnően szemetes hely az
élősövények alja, ahol
összegyűlik a szemét és hetekig
szúrja az arrajárók szemét.
Ezeket a helyeket senki sem takarítja. Ez nagy
szegénységi bizonyítvány az
ottlakóknak. Szinte élvezik a
szimbiózist a szeméttel. Ilyen utca
például az Árpád (V.
Lucaciu) utca is stb.
Tisztelettel: Szabó Tibor