Lucacel Daróczi Annamária nagykárolyi
lakos egy december 23–án történt
eset kapcsán írt levelet a
szerkesztőségünknek. Egy banki alkalmazott
arroganciája miatt fordult a
nyilvánossághoz.
Szerény, megtakarított vagyonomat
Nagykárolyban egy taximegállóval
szemben lévő bankban helyeztem el. Mivel
közeledett az ünnep, szükségem
volt pénzre. Bementem az említett bankba,
és 300 eurót lekértem a
számlámról. Lejre azért nem
váltottam be ott rögtön, mert
gondoltam, más bankok és
valutaváltók árfolyamait is
megnézem. Persze ezt a szóban
forgó bankban is megtettem. Hamar
végigfutottam a bankokat, és arra a
következtetésre jutottam, hogy a legjobb
árfolyam abban a bankban van, ahol a
pénzemet tartom. Hát visszamentem,
és arra kértem az ott dolgozó
hölgyet, hogy legyen szíves váltson
be 300 eurót lejre. Azt tudni kell, hogy az
árfolyamtábla ugyanannyit mutatott, mint
előtte. A hölgy leszámolta az
összeget, amiről persze nyugtát is
kaptam. Megköszöntem, leültem az
asztalhoz, és egy rövid pillantást
vetettem a nyugtára, amikor is kellemetlen
meglepetésben lett részem. Tudniillik az
árfolyamtábla magasabb
vásárlási árat mutatott,
mint a nyugta. Visszaléptem a pulthoz, de mivel
volt előttem egy kliens, kicsit várnom
kellett. Egyszer csak hallom, hogy a hölgy
odaszól nekem elég durva hangon és
röviden:
– Esett az árfolyam!
– Tényleg? És akkor ezt
miért nem jelzik?
– Mert nincs rá időm!
– Hihetetlen! Akkor az
árfolyamtábla egyáltalán
milyen célt szolgál?
– Nem érti, hogy annyi a dolgom, hogy nem
volt időm lecserélni?
– Mi közöm van nekem ehhez?
Talán szóban értesíthetett
volna, vagy esetleg elnézést
kérhetne, mert nem én tévedtem.
Úgy gondolom, ez nem volt tisztességes.
– Nem tisztességes? Mi a
tisztességes ebben a világban?
– Magán kívül elég sok
minden.
Majd úgy foghegyről odaveti nekem,
miközben két kézzel a fejét
fogja (merthogy még ő a dühös):
– Hogyha önnek számít az a
pár lej, akkor anulálom a
pénzváltást, és visszaadom
a 300 eurót.
– Legyen szíves. Különben meg
hadd döntsem én el, hogy mi az, ami nekem
számít, mert önnek nem ez a dolga.
Az még említésre érdemes,
hogy a sor közben nőtt a hátam
mögött. Mindenki meg volt botránkozva,
miközben a hölgynek végig
szégyenérzete sem volt. Nemhogy
még elnézést kért volna…
Visszakaptam a pénzem. Végezetül
még annyit mondtam az
„úrihölgynek” – és
ezzel most nem szeretnék senkit
megsérteni, de végül is ez nem
titok:
— Nagyon sok külföldi
állampolgár véleménye,
illetve tapasztalata szerint Románia a tolvajok
és csalók országa. Tudja
miért? Mert sajnos nagyrészt ilyen
karakterű és
beállítottságú emberekkel
van tele (tisztelet a kivételnek), mint ön.
Szégyellje magát!
Most is gondolkodom egy dolgon. Vajon miért nem
fontos az, amikor a kliens úgy megy ki a
bankból, hogy közben becsapva érzi
magát? Mert ugye mindannyian tudjuk, hogy bank
bank után sorakozik. Bárhol
kamatoztathatod a pénzed, vagy eladhatod a
valutádat. Egy másik
kérdés, ami most is kérdés
számomra, hogy egy ilyen nyers és
közönséges ember, hogy dolgozhat
bankban? Nem lenne–e kellemesebb és
megfelelőbb a városi
vécénél belépőt
szedni? Ott nem fontos a mosoly, a kedvesség,
igazán még kommunikálni sem kell.
Most is dühös vagyok a
történtekért. Emberek vagyunk,
tévedünk, akarva–akaratlanul.
Végig vártam, hogy elnézést
kér. Hát ez elmaradt. A szomorú
az, hogy ha az újságot elolvassa, azt
hiszi, hogy neki van igaza…
Tisztelettel:
Lucacel Daróczi Annamária
