Dancs Annamari műsora
Az erdélyi énekesnő egyedül annyi sms-szavaztot kapott, mint a többi hat versenyző együttvéve. Ennek ellenére a zsűri jegyei visszahúzták Annamarit, így holtversenybe került a Provincialii-val és Jasmine-nal. Így a második helyezésért a három 9 pontos versenyzőből azt választották ki, aki a legnagyobb pontszámot kapta a zsűri részéről.
A technika(?) ördöge
A technika (vagy egyéb) ördögének tudható be az is, hogy a zsűri jegyeinek kihirdetése előtt a számítógépes szavazórendszer állítólag felmondta a szolgálatot, amit a bemondók meglepődve vettek tudomásul, és kissé zavartan közölték, hogy míg megjavítják a rendszert, addig a meghívott sztárvendég még egy ráadás dallal húzza az időt. Ezalatt a stúdióban teljes volt a káosz, mert az egész forgatókönyv felbomlott, senki sem tudta, mi fog következni.
– Annak ellenére, hogy nem jutottam tovább, sikernek könyvelem el szereplésemet a versenyben – nyilatkozta Annamari –, hiszen a közönségszavazataim száma többszöröse volt a többi versenyző (közöttük igazi nagy nevek) eredményeihez viszonyítva. Nagyon köszönöm az erdélyieknek a segítségüket, lelkesedésüket, bebizonyították, hogy mellettem vannak! Ennek ellenére a verseny tisztaságával kapcsolatban sok kérdőjelünk van, nemcsak nekem, hanem más előadóknak, a sajtónak, és mint látom, az interneten még a román nézők is igazságtalannak tartják a zsűri döntését (…) Nagyon sokan feltették a kérdést, hogyan történhet meg az, hogy a nemzeti tévécsatornánál a zsűri szavazatainak ismertetése előtt a számítógépes rendszer csak úgy felmondja a szolgálatot – vagy talán valamire időt szerettek volna nyerni? Mint utólag kiderült, a műsor után a zsűri és a produkció vezetői a kulisszák mögött óriási vita után kiderítették, hogy az adásban kihirdetett első helyezett csak második lett, a második helyezett Provincialii pedig első, és Jasmine nincs is benne az első háromban. Hétfőn hivatalos közleményben tették közé a „helyes” végső döntést. Ennek korrektségét még a román média is megkérdőjelezi.
Tapasztalatszerzés
– Nem vitatom, de kissé meglepődtem, hogy a zsűri csak két pontra értékelte szereplésemet, annál is inkább, mert előzőleg kihangsúlyozták, hogy a show, a látvány nagyon fontos. Én úgy érzem, ebből a szempontból is mindent megtettünk, hiszen koreográfusunk, Erdei Kati olyan produkciót állított mögém, amelyben akrobatikától kezdve jazzbalettig minden volt. A felkészülés alatt három napig minden próbán a stáb engem és a Provinicalii-t tartotta a két legesélyesebb produkciónak. Mindenképpen nagy tapasztalat volt számomra, és ha nem is jutottam tovább, de előrehaladásnak veszem azt, hogy az erdélyi magyarság mégis ott volt az Aranyszarvas Fesztivál közelében – nyilatkozta az énekesnő.
Dancs Market Records
Dancs Annamari managementje