Megrendítő volt annak a kilenc budapesti fiatalnak a halála, akik drogfogyasztás miatt vesztették életüket. Hat személyt az utolsó percekben mentettek meg. 3 embernél már tömeges szerencsétlenséget említ a statisztika. Egy ember is sok.
A társadalmi okok
Szokás emberi tragédiákat társadalmi okokkal magyarázni. Nem mindig értek egyet ezzel. De tény, hogy ezek a fiatalok a rendszerváltással egyidősek, így a magyar és román társadalom is gyerekcipőben jár, kialakulatlan, kiforratlan. Mindig változtatja szerkezetét, eszmevilágát, mint a kaméleon a színét, attől függően, milyen vezetők ülnek a bársonyszékben. A társadalomban reinkarnálódott a vad kapitalizmus, de tovább él a kommunizmus is. Így természetes, hogy a kettő keverékéből valami szörnyszülött jött létre. Sok fiatal nem találja helyét ebben a világban, ahol devalválódtak az értékek, negatív irányba tolódott el az emberi értékmérő. A munka elvesztette becsületét, helyette az ügyeskedők, a másokat s a törvényt is kijátszók boldogulnak. Sok fiatal úgy érzi magát, mint Gulliver az óriások országában, vagy mint az űrben, ahol nincs vonzás, kötődés, minden csupa céltalan lebegés.
Kevés a lehetőség
Régebben azt tapasztaltam, hogy a jó szakember félisten, nem kell egy szót se szóljon, a munkája beszél helyette. Ma sokszor a szájhősöké a világ. Az nem baj, ha a szép asszony csókja nem melegít, az a baj, ha a munka nem ízlik, írta Jókai a Fekete gyémántok című regényben. Sok fiatal nem ismeri a munka szépségét, az alkotás örömét, a siker extázisát. Bódulatra, elbutulásra, elidegenedésre vágynak. Több lehetőséget, életteret, munkahelyet kellene biztosítani nekik, hogy kiteljesítsék, megvalósítsák önmagukat. Vajon miért emelték szájukhoz a méregpoharat? Hogy, ha felébrednek, jobb emberi közösség, társadalom születik? Vajon ez nem Utópia? Ők azok, akik éltek, de keveset éltek. Szerettek, de keveset szerettek. Nem látják többé a rügyfakadást, a tavasz virágba borulását. Eltékozolták az életüket, pedig minden nap ajándék az élettől.
V. Szilágyi István
