Megdöbbenve néztem ma, január
23-án az RMDSZ Szatmár megyei szervezete
megalakulásának 20. évfordulója
alkalmából rendezett
emlékünnepség
közvetítését a szatmári
tévécsatornán.
Bár magam is alapító tagként
meghívót kaptam a rendezvényre,
úgy döntöttem, hogy iskolám
képviseletében a Magyar Kultúra Napja
alkalmából Kölcsey Ferenc
sírjának magkoszorúzásán
veszek részt.
Kissé lelkiismeretfurdalásom is volt
ugyanakkor, hogy nem találkozhattam
barátaimmal, akikkel optimista lelkesedéssel
tervezgettük a szatmárnémeti
/erdélyi magyarság jövőjét
az oktatásban és a kultúrában.
Nem gondoltam volna, hogy annyi “harc után”
húsz év múlva egy operettegyveleggel
és álhazafias versekkel
emlékezünk érdekvédelmi
szervezetünk megalakulásának
évfordulójára. Azon a
megemlékezésen a megye
magyarságának legjobbjai vettek részt
és pirosra tapsolták a tenyerüket a
meglehetősen silány
“kultúrműsoron”. Semmi bajom nekem az operett
műfajával, de nem volt méltó az
ünnepi alkalomhoz. Egyébként a
szatmárnémeti Északi
Színház
Csárdáskirálynője profibb
kivitelezéssel “produkálta” a műfajt,
ahogy ezt Kereskényi Sándor barátom
némi fenntartással megírta.
No, de itt nem a műfajról van szó, hanem
a hozzáállásról. Nem tudjuk
még mindig, hogy a kabáthoz igazítjuk
a gombot és nem a kabátot a gombhoz.
A címben szerepő ÁCSI ! a
megemlékezés
emlékműsorának kulcsszava. Ez maradt meg
számomra.
Nagy Gyula, magyartanár
