Én is olvastam K.M. cikkét a Bihari
Naplóban (2009. január 7.) a
fogyatékosokról, és mivel
érintett vagyok, én is akartam írni,
de K.M. megelőzött.
Nagyon kedves Pető Csilla képviselő
asszonytól, hogy felfigyelt a
témára, mert a súlyosan
fogyatékosok bizony elég rossz helyzetben
vannak és nem hogy javulna a helyzetük,
hanem romlik, mivel az új kormányrendelet
értelmében mostmár a
gondozótól, ha már
nyugdíjas, elveszik azt a 390, vagyis már
pár hónapja 420 lejt is, amit eddig
kapott.
Ezt is elveszik
Nálunk sosem volt 500 lej, lehet, hogy
városon annyi. Tehát marad a 271 lej.
Így jut minden napra 9 erős lej,
amiből 250 lej a pelenka, mert azért
beszélünk súlyosan
sérültről, mert az igazán
súlyosan sérült, aki nyitott
gerinccel született, az nemcsak járni nem
tud, de sajnos a vizeletet sem tartja. Na, persze nem
muszáj ilyen drága
egyszerhasználatos pelenkát venni, de
én már 38 év alatt annyit mostam,
hogy el van nyomorodva a kezem. Emellett még
mosni is kell, mert egy darab pelenka nem is
elég egy napra. Külföldön az
ilyen betegnek az orvos felírja a
pelenkát, és ingyen kapja. Az 1990-es
évek közepén még volt ingyen
gyógyszer, mentesek voltunk a
TV-rádió adó
fizetésétől. Ezeket szépen
csendben elvették. Nagy nehezen sikerült
bevezetni a telefont, hogy legalább, ha menni
nem tud, ilyen formán tartson kapcsolatot
egy-egy sorstársával, baráttal,
rokonnal, de ahogy befizettük, itt is
elvették két év múlva a
kedvezményt. Falun talán még
jobban el vannak ezek az emberek zárva a
világtól. Az nagyon jó, ha
már a villamosra segítség
nélkül lehet felszállni. Mi egyszer
utaztunk villamoson, amikor a szemorvoshoz mentünk
a Rogériuszra, már nagyon régen. A
villamosvezető kinn állt, és
segített a tolókocsit beemelni a
villamosra. Én ezt nagyon kedves gesztusnak
találtam.
Egyre drágább
Ha orvoshoz valamilyen vizsgálatra, vagy
korházba kell menjünk, kocsit kell
fogadjunk, ami a mai benzináraknak
köszönhetően igen drága
mulatság. Vonatra nem lehet feltenni, nem is
férne el a vonat
folyósóján. Én is, mint a
többi szülő, aki gondozó, nem
magamra költöm azt a 420 lejt, hanem a beteg
gyermekemre. A 270 lejből nem lehet fedezni a
költségeket, mint villany, gáz,
tüzifa, különböző adók,
járulékok, és még
talán enni is kellene, ahogy K.M.
sorstársam írja, egyesek azt hiszik, hogy
ezek az emberek nem szoktak enni. Pedig igen, de 270
lejből már ennivalóra sem jut. Azt
szokták mondani, ezt a cikket csak az nem
olvassa el, aki érintett lenne az ügyben.
De most örülünk, hogy a
képviselő asszony felfigyelt ránk.
Nagyon kérjük, viselje a
szívén ezeknek a szegény beteg
embereknek az ügyét, hogy
elviselhetőbbé tegyük az
életüket.
Varga Jolán, Bihardiószeg
