Bihar megye – A megye északi
részében tett körutunkon azt
tapasztaltuk, szinte mindenütt kisebb a
választók érdeklődése,
mint volt az a tavaly őszi szavazáskor.
tovább »
Bihar megye – Az időjárás
Érmihályfalván sem lehetett
akadály azok számára, akik el akartak
menni szavazni. Nyári hőségben,
és 7 szavazókörzetben
várták a választókat reggel 7
és este 21 óra között.
tovább »
Tudomásunk szerint nem igényeltek
mozgóurnát a váradi
kórházakba beutalt betegek, s a városi
kórház kivételével
másutt nem is szavaztak a beutaltak.
tovább »
Cseke Attila RMDSZ-szenátor
Székelyhídon, a városközpontban
kialakított szavazókörzetben adta le
voksát, mint mondta, az erős brüsszeli
magyar képviseletre.
tovább »
13 óráig a szavazásra jogosult
polgárok 10,24 százaléka ment el
szavazni Romániában. Városokban 8,55
százalékban, vidéken12,56
százalékban járultak az urnák
elé a polgárok.
tovább »
Ami az RMDSZ-listát illeti,bejuthatott
Szilágyi Zsolt is.
tovább »
Szonda Ipsos előrejelzése szerint
fölényes győzelmet arat a jobboldal a
vasárnapi európai parlamenti (EP)
választáson; a
közvélemény-kutató intézet
szerint a Fidesz 15-16, az MSZP öt, a Jobbik pedig egy
vagy két képviselőt küldhet
Brüsszelbe.
tovább »
Nagykárolyban is mérsékeltnek volt
mondható a választói kedv .
Délután 6 óráig, a
választásra jogosultaknak pusztán a
21,68 százaléka járult az urnák
elé, legalábbis ezt támasztják
alá a részvételi
arányokról beszámoló adatok.
Kirívó eset nem történt,
mozgóurnát mindössze két helyre
kértek.
tovább »
Magyarországon 2424 román
állampolgár kérte az Országos
Választási irodától, hogy
szavazhasson a három
választókörzet valamelyikében. A
legtöbben Olaszországban és
Spanyolországban szavaznak.
tovább »
16 óráig a szavazásra jogosult
polgárok 14,95 százaléka járult
az urnák elé a romániai európai
parlamenti választásokon.
tovább »
Bihar megye - Bors község négy
településének – Bors,
Biharszentjános, Kisszántó,
Nagyszántó – szavazásra jogosult
3161 polgárai közül, 13 órakor
488-an éltek alkotmány által
biztosított jogukkal.
tovább »
Kilép a nemzetbiztonsági
kérdésekkel foglalkozó román
Legfelső Védelmi Tanácsból (CSAT)
Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD)
vezére - ezt maga jelentette be vasárnap arra
hivatkozva, hogy szerinte Traian Basescu
államfő kampánycélokra
használta fel hadsereg presztízsét.
tovább »
A szavazólap legszebb virágára, a
tulipánra pecsételtem, és
remélem, hogy ez a virág, a ma elért
eredményeket követően, még szebben
fog virágozni – nyilatkozta Kovács
Péter, a Magyar Összefogás jelöltje
azt követően, hogy a
marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen
élt szavazati jogával.
tovább »
Winkler Gyula európai parlamenti
képviselő, az RMDSZ jelöltje
vasárnap, június 7-én 11 órakor
szülővárosában, Vajdahunyadon
szavazott.
tovább »
Szatmár megye - A 13 órás adatok
szerint Szatmár megyében a szavazásra
jogosult állampolgárok 10,81
százaléka járult urnák
elé.
tovább »
Szatmár megye - A Szatmár Megyei Prefektusi
Hivatal vezetősége is leadta szavazatát
vasárnap az európai parlamenti
választáson.
tovább »
Szatmár megye - Csehi Árpád Szabolcs,
a Szatmár Megyei Tanács elnöke a 2009-es
EP-választások napján
Szatmárnémetiben, az 52-es
szavazókörzetben voksolt 13,30 körül.
Csehi édesanyjával érkezett a
szavazóházba ahol mindketten szavaztak.
tovább »
Bihar megye - Gavrilă Ghilea Bihar megye prefektusa
miután leadta voksát a
következőképpen nyilatkozott:
„Azokra a politikusokra szavaztam, akik
méltósággal és
tisztességgel fogják képviselni
Romániát az Európai Parlamentben.
tovább »
Nagyvárad - Szabó Ödön, a Bihar
megyei RMDSZ ügyvezető elnöke
vasárnap a kora délelőtti
órákban az Ady Endre
Középiskolában kialakított
szavazókörzetben adta le voksát.
tovább »
Nagyvárad – Noha eddig minden alkalommal volt
szavazókörzet a Nagyváradi Állami
Egyetem campusán, ebben az esztendőben nem
alakítottak.
tovább »
Nagyvárad - Fél tizenegykor a
nagyváradi vérközpontban
kialkított szavazókörzetben adta le
voksát Biró Rozália, Nagyvárad
alpolgármestere.
tovább »
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti
Tanács (EMNT) alelnöke, a Magyar
Összefogás Listájának negyedik
helyén szerepelő politikus vasárnap,
2009. június 7-én déli 12
órakor szavazott Nagyváradon.
tovább »
Traian Băsescu államfő ma reggel kilenc
órakor adta le szavazatát az európai
parlamenti választáson, fővárosi
A. D. Xenopol középiskolában
található szavazókörzetben, ahova
feleségével, Mariával és
független jelöltként induló,
kisebbik lányával, Elenával
érkezett.
tovább »
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt
alelnöke Románia erős hangú,
hiteles európai parlamenti
képviseletéért szavazott - jelentette
ki a fülkéből távoztában.
Hozzátette, információi vannak
arról, hogy a PSD és a PD-L csal. A
PNL-vezér szerint az 1990-es
választások kivételével, egy
alkalommal sem terjedt ennyi információ a
választási csalásokról.
tovább »
A szavazásra jogosult román
állampolgárok átlagosan 4
százaléka jelent meg délelőtt 10
óráig az urnák előtt. A
bukarestiek 2,77 százaléka szavazott -
tájékoztat a Központi
Választási Iroda (BEC). A városi
lakosság 3,2 százaléka ment el jogait
gyakorolni,a falusiak valamivel többen, 5
százaléknyian szavaztak már.
tovább »
Elena Băsescu független európai parlamenti
képviselő reggel kilenc órakor szavazott
a fővárosi A. D. Xenopol
középiskolában elhelyezett
szavazókörzetben. Együtt érkezett
édesapjával, Traian Băsescu
államfővel.
tovább »
A romániai magyarok érdekeit
tisztességgel képviselőkre, a magyar
közösség, a romániai
társadalom és Európa
szolidaritására szavazott vasárnap
Markó Béla szövetségi elnök.
Az RMDSZ vezetője reggel 9-kor, a Maros megyei
Marosszentkirályon adta le voksát.
tovább »
Szatmár megye - A választásra jogosult
315 ezer állampolgár 3,96
százaléka szavazott 10 óráig
Szatmár megyében.
tovább »
Szatmár megye - Găman Mihály,
Pusztadaróc község polgármestere,
EP-képviselőjelölt reggel kilenc
órakor szavazott feleségével
Szamosdarán, a helyi általános
iskolában.
tovább »
Bihar megye - Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei
szervezetének elnöke, a Megyei Tanács
alelnöke vasárnap reggel szavazott
felesége és fia
társaságában.
tovább »
“Meggyőződésem, hogy Elena
Băsescu EP-képviselői mandátumot
szerez, és még a választások
estéjén visszatér a PD-L-be”
– jelentette ki Vasile Blaga, a
demokrata-liberálisok főtitkára.
tovább »
Központi utasításra a PD-L területi
szervezetei “megszervezték”, hogy minden
szavazókörzetben legkevesebb 10 szavazatot
kapjon a függetlenként induló Elena
Băsescu – derítette ki a Hotnews.ro
hírportál.
tovább »
Valószínűleg a kormányzó
Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte
meg az európai parlamenti (EP)
választást Szlovákiában -
jelentette vasárnap reggel a pozsonyi SITA
hírügynökség.
tovább »
Romániában vasárnap reggel
megnyitották a szavazóhelyiségeket az
európai parlamenti választásokon. A
szavazásra jogosultak száma 18 millió
237 ezer 627.
tovább »
Tőkés László püspök,
EP-képviselő, a Magyar Összefogás
Listájának vezetője vasárnap,
2009. június 7-én reggel fél nyolc
után pár perccel Szilágyi Zsolt
EMNT-alelnök kíséretében a
nagyváradi 112-es szavazókörzetben
járult a szavazóurna elé.
tovább »
Szatmár megye - Vasárnap reggel 9
órakor adta le szavazatát Kónya
László
főtanfelügyelő-helyettes.
tovább »
Szatmár megye - A prefektus a vasárnap
tartandó európai parlamenti
választások előtti utolsó
megbeszélésre hívta össze az
előkészületekben és a
lebonyolításben érintett megyei
intézmények vezetőit.
tovább »
Miskolc – „Végre rendet kellene tenni a
fejekben és a szívekben. Valóban
változást akarunk-e, vagy pedig azt, hogy
bebetonozódjék a politikai
struktúra?”
tovább »
Kik szavazhatnak?
·
Szavazati joggal rendelkezik minden olyan román
állampolgár, aki a
választások napjáig
betöltötte 18. életévét.
tovább »
Orbán Viktor szerint, az elszámoltatás
és felelősségre vonás a
"legelemibb népi igény", az emberek joggal
tartják felelősnek az ország
vezetőit a kialakult válságos
helyzetért.
tovább »