2009.12.6 20:41; Frissítve: 2009.12.6 20:41


„Pirosban érkezett a Mikulás”

„Pirosban érkezett a Mikulás”

Szatmár megye – Amint közzétették
az államelnök-választás
második fordulójának exit-poll
eredményeit, ünnepelésbe kezdtek a
Szociáldemokrata Párt (PSD)
szatmárnémeti székhelyén, a
Liberális Demokrata Párt (PD-L)
székhelyén pedig rögtön
gyűlésbe hívta a helyi
kampánystábot Ioan Holdiş megyei
pártelnök.

A PSD-sek a liberális párt (PNL) megyei
vezetőivel együtt hallgatták végig
Mircea Geoană beszédét, majd kezet
ráztak. Nem sokkal később
megérkezett Csehi Árpád Szabolcs, az
RMDSZ megyei szervezetének elnöke,
Kereskényi Gábor, a
szatmárnémeti szervezet vezetője,
illetve Ilyés Gyula, a megyeszékhely
polgármestere is gratulálni.


„Vártuk ezt az estét, hogy pirosban
érkezzen Szent Miklós – mondta
Gheorghe Ciocan, a PSD Szatmár megyei
szervezetének elnöke. – Öt
boldog év következik.”


„Várjuk meg a hivatalos
eredményeket” – mondta
óvatosan Valer Marian, a PSD Szatmár
megyei szenátora.


Ovidiu Silaghi, a PNL Szatmár megyei elnöke
így nyilatkozott: „Úgy tűnik,
hogy Szent Miklós a románok
védőszentje. Ott leszünk a szavazatok
számolásánál, hogy ne
történjék semmilyen csalás. A
romániai szavazók megmutatták,
hogy nem lehet annyi szavazatot
vásárolni, mint amennyien
becsületesen voksolnak.”


„Megköszönjük mindazoknak, akik
elmentek szavazni – mondta Csehi
Árpád Szabolcs. – A tény,
hogy ez az eredmény született,
tükrözi a lakosság politikai
érettségét. Az a
vállalás Geoană
részéről, hogy Klaus Johannis lesz a
miniszterelnök a kisebbségekkel szembeni
nyitást jelzi” – tette hozzá
Csehi, aki úgy véli, a szavazatok
számlálása után sem
változik majd az állás.

Pesek Attila


 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Választások 2009
A PSD megóvja a választás eredményét
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy határozott, hogy megóvja a [...] tovább »
Véget kell vetni a megosztásnak
Nagyvárad - Az államfőválasztás eredményeképpen Traian Băsescu [...] tovább »
Popa: ki nem állhatom Basescut
Nagyvárad - A PSD váradi pártszékházában vasérnap este együtt [...] tovább »
Basescu nyerésre áll a szavazatok 99 százaléka alapján – Iohannis már nem óhajt miniszterelnök lenni
Kevesebb mint egy százalékkal, de továbbra is Traian Basescu vezeti a román [...] tovább »
Hittek az exit-poll eredményeknek
Nagyvárad - Vasárnap este 9 órakor, az exit-poll eredmények [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása