Bihar megye – Dorel Motiu A Bihar megyei
Ügyészség szóvivője
bejelentette, hogy a szalontai ügyészek
büntetőeljárást
kezdeményeztek egy nagyszalontai polgár
ellen, aki pénteken olyan ajándékokat
osztogatott, amelyeken PD-L feliratok voltak.
A szalontai rendőröket a 112-es
hívószámon
értesítették arról, hogy egy
ismeretlen személy egy gépkocsiból
óvodás gyerekeknek ad
ajándékokat, melyek PD-L
feliratú szatyrokba vannak csomagolva. A
vizsgálatok során a rendőrök
azonosították a 48 éves helyi
illetőségű személyt, akinek
járművében 28
ajándékcsomagot találtak, és
megállapították, hogy 92 csomagot
már szét is osztott a gyerekek
között. „A férfi ellen a
választási szándék
befolyásolásának
céljából történő
megvesztegetés vádjával indul
bűnvádi eljárás. Az ügy
dossziéját hétfőn adjuk ét
a Nagyváradi
Ítélőtáblának
kivizsgálás végett” – mondta az
ügyben Dorel Motiu.