2009.12.6 17:25; Frissítve: 2009.12.6 17:25


Gyanús esetek Biharban

Bihar megye – A sajtó több
rendellenességről is beszámolt a tegnapi
nap folyamán, ezekről azonban a megyei
választási irodánál rendre azt
állították, hogy nem tudnak
róluk.


Ezek közül a leggyanúsabb a
diófási PD-L-s polgármester esete,
akiről a helyi PSD erők azt
állítják, hogy
videofelvételt készítettek
róla, amint a környékbeli
romákat saját autóján
fuvarozta a szavazókörzetbe. A megyei
választási irodánál azt
állították, hogy sem hivatalos
bejelentés, sem a videofelvétel nem
érkezett el hozzájuk. A liberális
Florin Birta azzal vádolta a váradi
rendőrséget, hogy szemet húny a PD-L
által űzött választási
turizmus fölött. Birta elmondta, hogy
több személy jelezte neki azt, hogy egy
PD-L párttag cégautójával
hétszer járta meg az utat
Nagyvárad és a
püspökfürdői speciális
szavazókörzet között. Birta
jelezte ezt a 112 hívószámon, de
azt válaszolták neki, hogy ez nem a
váradi, hanem a püspökfürdői
rendőrség hatáskörébe
tartozik. Birta azt mondta, hogy maga is
lefényképezte az illető
azutót, majd bejentést tett a
szentmártoni rendőrségen, arra
kérve őket, hogy igazoltassák a
jármű vezetőjét, „de
ehelyett az út mellett tartózkodó
rendőrök azt a kocsit
továbbengedték, engem viszont, aki
követte a kocsit,
megállítottak.”


Alina Dinu a rendőrség
szóvivője visszautasítota Birta
vádjait, elmondva, hogy a rendőrök
leállították az illető kocsit
és igazoltatták a benne ülőket.
„A kocsiban két váradi és
három dévai illetőségű
személy ült. A dévaiaik azt
mondták, hogy látogatóban vannak
Nagyváradon. Az ügyben nem találtunk
választási turizmusra utaló
jeleket” – modta Dinu. Egyébként a
112-es egységes hívószámon
vasárnap 14 óráig Bihar
megyében összesen 11 bejelentés
érkezett lehetséges
választási
visszaélésekről. Ezek
közül mindössze egy esetben
igzaolódott be a gyanú:
délelőtt tizenegy óra
körül arról érkezett
bejelentés, hogy egy nagyváradi
bárban alkoholos italt árusítanak,
noha a helyiség egy szavazókörzet
ötszáz méteres övezetén
belül található, márpedig a
választási törvény tiltja
azt, hogy egy szavazókörzet 500
méteres körzetén belül alkoholt
árusítsanak. A lokál
tulajdonosát 1500 lejre
megbírságolták a
rendőrök.



 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Élelem és tisztítószer
Szatmárnémeti — A szatmári Máltai Segélyszervezet önkéntesei február 10–én alapélelmiszer– és [...] tovább »
Munka van bőven, s lesz is
Szatmárnémeti — A Szatmárnémeti Lakosságnyilvántartási Igazgatóság 2011–es évi értékelő ülését [...] tovább »
Cserkészek Szentjobbon is
Bihar megye - Az elmúlt héten a Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség (BICSISZ) toborzót szervezett Szentjobbon is. tovább »
Valentin-napi körkép Váradon
Közeleg február 14., a szerelmesek napja. Sokan nem tudják, mit is válasszanak párjuknak. Íme néhány ötlet, [...] tovább »
Egyházi látogatók a nagyváradi várban
Nagyvárad- Csütörtökön Exc. Böcskei László váradi megyés püspök az egyházmegye espereseivel, illetve az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása