2009.12.7 08:45; Frissítve: 2009.12.7 08:45


Filip: Johannis hamis alternatíva

Filip: Johannis hamis alternatíva

A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) Bihar
megyei székhelyén mindenki az 50-50
százalékos exit poll eredeményt vette
mérvadónak, és azt, hogy Traian
Basescu győztesnek hirdette ki magát. Ennek
alapján nyilatkozott Petru Filp megyei
pártelnök.

Petru Filip a PD-L Bihar
megyei elnöke a vasárnap esti exit
poll
eredmények kihirdetése
után rögtön nyilatkozott a
sajtónak. „1989 óta a mostani volt
a legvitatottabb és legküzdelmesebb
választás, tekintettel annak
tétjére, ami abból adódott,
ahogyan Traian Basescu
államfő beleavatkozott bizonyos
problémák megoldásába,
hiszen ebben az időszakban Románia
át kellett ugorjon számos olyan, az
Európai Unió
által emelt akadályt, aminek
nyomán a tagjelölt állam
státusából teljes jogú
Uniós állammá vált. Ez a
tét fejeződött ki a magas
választási részvételben is.
Örülök a magas Bihar megyei
részvételnek, annak ellenére, hogy
a magyarlakta településeken a
részvétel jelentősen kisebb volt. A
PD-L számára ez a
választás fontos tapasztalat volt, hiszen
egyedül volt egy olyan alkalmi politikai
koalícióval szemben, amelynek semmi
köze a politikai elvekhez. A Klaus
Johannis
variáns egy hamis
kormányzati lehetőség, de nem is
jutunk majd el idáig, hiszen a PD-L-nek
van a legnagyobb esélye megnyerni a
választásokat, és akkor Klaus
Johannis nem is fog már szóba
kerülni.”

Miért nem szavaztak a magyarok


A külhoni románok szavazataira
vonatkozó kérdésre
válaszolva Petru Filip
kifejtette: „figyelembe véve azt, hogy az
első fordulóban Traian
Basescu a diaszpórában
élők szavazatainak több mint 50
százalékát kapta meg, nagyon
valószínű, hogy ez ezúttal is
így lesz, már csak azért is, mert
Crin Antonescu
külföldön élő
szavazótáborának egy része
is Basescura fog szavazni, ráadásul a
diaszpórában élő
románokat nehéz meggyőzni
arról, hogy a baloldalra szavazzanak.”Arra
a kérdésünkre, hogy a magyar
szavazók távolmaradásának
nem az-e az oka, hogy Tőkés
László
Traian Basescut,
míg az RMDSZ Mircea
Geoanat támogatta, Petru Filip azt
válaszolta, hogy ez is az egyik ok lehet.
„Végső soron a magyar szavazók
eléggé érettek ahhoz, hogy
rájöjjenek arra, hogy csak
felhasználják őket, emellett sokan
nem tudhatták, hova álljanak, mikor
Tőkés László
kifejezett egyfajta véleményt, amelyet a
magyar szavazó nem volt ugyan köteles
követni, bár Tőkés a
magyarság egy részének politikai
és szellemi vezetője, máfelől
pedig az RMDSZ a magyarság
másik részét képviseli.
Ilyen helyzetben a magyar szavazókat nem
motiválta semmi, hogy elmenjenek
választani.”

Pap István


 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Élelem és tisztítószer
Szatmárnémeti — A szatmári Máltai Segélyszervezet önkéntesei február 10–én alapélelmiszer– és [...] tovább »
Munka van bőven, s lesz is
Szatmárnémeti — A Szatmárnémeti Lakosságnyilvántartási Igazgatóság 2011–es évi értékelő ülését [...] tovább »
Cserkészek Szentjobbon is
Bihar megye - Az elmúlt héten a Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség (BICSISZ) toborzót szervezett Szentjobbon is. tovább »
Valentin-napi körkép Váradon
Közeleg február 14., a szerelmesek napja. Sokan nem tudják, mit is válasszanak párjuknak. Íme néhány ötlet, [...] tovább »
Egyházi látogatók a nagyváradi várban
Nagyvárad- Csütörtökön Exc. Böcskei László váradi megyés püspök az egyházmegye espereseivel, illetve az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása