Erdély Online > ERDON Helyi hírek > Megemlékezés Mihályfalván, Orbán Viktorral


Megemlékezés Mihályfalván, Orbán Viktorral

Virágcsokorral várták Orbán ViktortVirágcsokorral várták Orbán ViktortBN

Érmihályfalva - Szombat reggel Orbán Viktorral találhatta magát szemközt az, aki Érmihályfalva központjában járt. A FIDESZ elnöke az október 6-i megemlékezésre érkezett a városba.  

A református templomban tartott ünnepi istentisztelet előtt Magyarország korábbi miniszterelnöke megnézte a Széchenyi téren tavaly októberben az ’56-os áldozatok tiszteletére avatott emlékművet, s aki a megfelelő időben éppen arra járt, akár kezet is rázhatott a FIDESZ-MPP elnökével. A „hivatalos” ünnepség a templom kertjében kezdődött, ahol, mint nemzeti ünnepeken mindig, felvonták a zászlórúdra a nemzeti lobogót, a himnusz éneklése közben. Az Erdélyi Vitézi Rend helyi tagjai vezették Orbán Viktort, Tőkés László püspököt, Németh Zsoltot, a Parlament külügyi bizottságának tagját, Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnokot – polgármestert, illetve Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökét a Nyíló Akác néptánccsoport tagjainak, az Aranykapu református napközi, és az érdeklődők sorfala között a templomba.

Van-e szabadság?

Az igehirdető Tőkés László a ’48-as és az ’56-os szabadságharc között vont egyebek mellett párhuzamot, megfogalmazva a költőinek szánt kérdést: az úgynevezett rendszerváltás után 17 évvel van-e valódi szabadságunk, amikor „az aradi főnök” azt üzeni, hogy a püspöknek nincs mit keresnie az aradi megemlékezésen, amikor az aradi vesztőhelyre ortodox templomot terveznek, amikor Wass Albert írót tömeggyilkosként, Sass Kálmán lelkipásztort köztörvényes bűnözőként emlegetik? Balázs Dénes helyi lelkész köszöntő szabai után Kovács Zoltán szólt. Sokan felkapták a fejüket megtudván, hogy Orbán Viktor Mihályfalvára is ellátogat, pedig mi nem akarunk mást, csak egymás szemébe nézni, együtt lenni, egymást erősíteni, fogalmazott a város polgármestere, megköszönve „a nemzet miniszterelnökének” a templom felújításához nyújtott korábbi támogatást. A ma emberének már elképzelhetetlen az a vértanúság, mellyel a ’48-as szabadságharcosok az értéket az érdekek fölé helyezték, kezdte beszédét Orbán Viktor. Az igazság útja ma sem szélesebb, vagy egyenesebb, de az emberi életen túl mutat, fejtette ki, azt kívánva a mihályfalviaknak, hogy amit a XX. század nem adott meg nekik, azt a XXI. pótolja.

Tempós koszorúzás

Az istentiszteleten az egyházközség Szenczi Molnár Albert és Musica Sacra kórusai énekeltek, Papp Brigitta Vörösmarty Előszó című versét adta elő. A Sass Kálmán emléktáblánál folytatódott a megemlékezés, ahol Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor idézte fel a mártír lelkész emlékét, s azt, hogy máig jeltelen sírban pihen, kivégzését követően pedig „családja 7 évig élt adventben”, azaz hírt sem kaptak felőle. Az emléktábla megkoszorúzása már pergő ritmusban történt, mivel Orbánt rövidesen Nagyváradra várták, de arra még volt ideje, hogy pár autogramot osszon, illetve kezet szorítson a körülötte állókkal.



© 2005-2010 - Inform Média

Írja meg véleményét!
2 hozzászólás van ehhez a témához.

Mi az Ön véleménye?

Hozzászóló: gabi ,

balf

válasz | bejelentés
figyelj ide ha valamit nam tudsz kérdezz meg egy nálad okosabbat ha ő sem akkor engem... sanyinak üzenem
Hozzászóló: Sanyi ,

szegyen

válasz | bejelentés
a kis'vezer,maradt volna othol'

Reclama
Reclama
Reclama