Szent Istvánra emlékezve

Szent Istvánra emlékezve

A 997-ben fejedelemmé választott, az első évezredfordulón királlyá koronázott István abban különbözik az utána következő Árpád-házi királyoktól, hogy hadvezéri teljesítménye százszázalékos: vesztes csatájáról, hadi kudarcáról nem számol be a krónika.
Csak a fele a miénk

Csak a fele a miénk

Tisztelt polgármester úr. Egy egész utca nevében írok, mert nagyon nagy probléma a miénk és szeretnénk gyors döntést az ügyben, s ha kell, elmegyünk akár Bukarestig is.

Az őszi káposzta termesztése

Az őszi káposztarepce a napraforgó után a legjelentősebb olajipari növény. Tekintettel a növény sokoldalú hasznosságára, termesztését az EU is támogatja.

Nagyon elengedték a csikót!

Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni hat újvárosi férfi minősíthetetlen viselkedéséből, de ez is csak azt igazolja, hogy nagy a zűrzavar szeretett községemben - írja Sike Dezső.

Egy kérdés: Miért éppen Ő?

Mélységesen föl vagyok háborodva – gondolom, nem egyedül érzek így – az ortodox pap által elkövetett bűntettért! Bizonyára a pópa úr nagyon éhes lehetett, mivel náluk a rituálé elég hosszú folyamat, ezért mindent latba vetett, hogy mielőbb a terített asztal mellé ülhessen éhségét csillapítani.

Ajándék az élettől

Európai viszonylatban öngyilkosságok tekintetében a magyar nemzet élmezőnyben van. A statisztikák elszomorítóak, de nincsennek bennük azok, akik önpusztító életmódot folytatnak: a dohányosok, az alkoholisták, a drogfogyasztók.

Levél a gyógyszerészhez

Hajdan, a „fénykorszak” legsötétebb évében, amikor közszájon forgott a vicc, miszerint mi vagyunk a legelektrifikáltabb ország a szocialista táborban, mert nálunk a legnagyobb a feszültség és legkisebb az ellenállás, ha pedig keresünk valamit, mindenütt azt mondják, hogy volt, minden közszolgáltatást végző egység köteles volt írásban tájékoztatni a nagyérdeműt, hogy mettől meddig tart bezárva, meddig tervezték a tatarozást.

Kellemetlen meglepetés

Az történt, hogy megharapott egy kutya, falun. Igaz, ez napokkal ezelőtt történt. Mivel kaptam tetanuszt és antibiotikumos kezelést (saját magam és asszisztensnő barátnőm tanácsára), részben megnyugodtam. A sebem hosszú, mély volt, s azt is mondták, hogy a kutyaharapást nem varrják be, hát kezeltem.

Gúnyt űznek az olimpiából

Annak idején Coubertin belga báró azzal a nemes igyekezettel élesztette fel az olimpiai eszmét, hogy legalább négyévenként béke legyen a vén Európában, amint a korabeli erkölcsi előírásoknak megfelelően az ókori hellének is letették a fegyvert az Olimpiában rendezett játékok idején.

Ne bántsd a fát, mert érez

Estére alábbhagyott a hőség. Sétálni mentem az unokáimmal. Viccelődtünk, fogócskáztunk

Mappások hulláma fenyeget

Még le sem vonult Moldovában az ár, mifelénk már megindultak a megélhetési bűnözők első csapatai. Nyáriasan, utolsó turkálós divat szerint öltözve, a Nemzeti Gyermekvédő Liga (vagy Egyesület) tagjainak álcázva magukat Margittán házról házra járnak, adományokat gyűjtenek, lehetőleg pénzben.

Rossz mikolai út

Olvasónk arról panaszkodik, hogy a Szatmárnémetiből Mikolába vezető út tele van kátyúval.

Emlék és örökség

Csábos dolog az örökség, csak kevés a haszna. Az ember örököl divatjamúlt használt dolgokat, amiket sürgősen kidob.

Hozzászólok csak úgy, megérzésből

Bizonyára dilettáns vagyok, de hosszú idő óta szerettem volna leírni gondolataimat, logikusnak tűnő elképzeléseimet, melyek nem a tudományon, hanem csak az értelmen alapszanak.

Nyílt diszkrimináció az özvegyeknek

Egyet értek a július 15-én megjelent Nyílt diszkrimináció című cikkel. Hozzátenném, hogy hasonló méretű diszkriminációt tapasztalhatunk az özvegyi nyugdíjak juttatásával.

Tanár-diák sorsok

Rendkívül felháborít az iskolákban szinte napirenden történő negatív diák-tanár viszony, amiben még az a szörnyű, hogy a szülő csemetéje pártjára áll. Egy tanár azért választotta hivatásának ezt a szép, de ugyanakkor áldatlan foglalkozást, mert szereti a gyermekeket. A szülő nem gondolkozik, óvja gyerekeit minden rossztól.

Nincs gazdája a pályának

Szatmárnémeti — Keresztúti János, a SZFÚ olvasója véleménye szerint az Oituz sétány kanyarulatában található kézilabdapályán futtbalozók megkeserítik a szomszédos házakban élők életét.

Vannak még „mostohagyerekek”

Tavaly nyáron már írtam arról, hogy ne legyen a város mostohagyereke a Bunyitay liget. Egy hónap múlva örömmel adhattam róla ismét hírt, hogy megújult a ligetben található játszótér.

Ami kimaradt...

A sajtóból értesültem Lakatos Péter képviselő 3 és fél évi beszámolójáról. Felsorolta, mi mindent végzett, elégedett a munkájával. A legjelentősebb törvénykezdeményezésnek a temetőről és temetkezési szolgáltatásokról szóló EU-konform törvényt tartja.

Fatolvajok és gondok az erdőben

A napokban történt… egy nyugdíjas házaspár, vagyis mi kirándulni mentünk Püspökfürdőbe. Gondoltuk, elsétálunk az erdőn át a Kráterig, 30 éve szinte hetente megtesszük ezt az utat.

Gondolatok a vakációban

Sok diák felgyűlt fizikai energiáját, agresszivitását az iskolában vezeti le. Itt sok gyerek van, így az agresszivitás is hatványozódik. Az egyik vidéki iskolában a diákok az órán birkózni kezdtek a tanár „nagy gyönyörűségére”, bosszantására.

Szórakozzunk, de hogyan?

Hosszú töprengés után írok, mivel más lehetőségem nincs megköszönni Szombati Gille Ottónak, akit csak névről, de nagyon régen ismerek. Hiszen régen sokat jártunk színházba. Bérletünk is volt, sőt, egy csoporttáncban én is részt vehettem, legnagyobb örömömre.
Hobbiszerű fóliasátor: zöldségtermesztés

Hobbiszerű fóliasátor: zöldségtermesztés

Érkörtvélyesen többen is foglalkoznak fóliasátor alatti zöldségtermesztéssel. Ezt egyrészt jövedelemszerzési céllal, másrészt hobbiból teszik.
Aranyszarvas Fesztivál elődöntő – kérdőjelekkel

Aranyszarvas Fesztivál elődöntő – kérdőjelekkel

Dancs Annamarinak a Tini Dance Center show-táncegyüttessel közösen bemutatott produkciója a közönségszavazatokat hatalmas fölénnyel nyerte meg az Aranyszarvas Fesztivál első elődöntőjében.

Harapófogóban a jogállamiság

Harapófogóba került a jogállamiság Romániában, ahol az alapintézmények még nem annyira hivatásszerűen, mint inkább sajátos érdekek szerint működnek. A fogó egyik ága maga a Parlament, amely valóságos mentelmet biztosít a korrupciós ügyekbe keveredett elit személyiségeknek.

Kik azok a premontrei öregdiákok?

Nagyon sok BN-olvasó láthat tudósításokat a premontrei öregdiákok tevékenységéről. Tőlem is kérdezte már egy 84 éves idős férfi: mondja, uram, kik azok a premontrei öregdiákok?

Ez nem az a Petőfi…

Tisztelt szerkesztőség! Ma már megértem azokat a fiatalokat, akik számítógép-függővé váltak, mert én meg rádiófüggővé lettem. 1955 óta hallgatom a Petőfi rádiót, ami nagyon sok kellemes élményben részesített.

„Szellemes” megoldás

Sajnos mindennapi életünkben lépten-nyomon újabb és újabb kellemetlen meglepetések adódnak. Az alábbiakban egy személyes esemény kapcsán szeretném „ecsetelni” azt, ami arra késztetett, hogy e levelet megírjam. Pár héttel ezelőtt Nagyváradon jártam magánügyeimet intézni.
Rejtélyes hír

Rejtélyes hír

Kedves olvasónk, dr. Bartos-Elekes István küldte be szerkesztőségünkbe a mellékelt fotót, a következő megjegyzéssel: „Pénteken többször is durrant ez a rejtélyes hír...

Van aki mutatja az utat, csak követni kell!

Jó érzés tudni, hogy Ady városában születtem, itt nőttem fel és olyan pályát választottam, ami kitöltötte egész életemet! Úgy érzem, sikeres éveket éltem meg ebben a csodálatos színházban, ahol szerettek és tapsoltak nekem, ahol úgy éreztem, hogy minden erőmmel magyar népemet szolgáltam, hidegben, forró nyárban lelkesen.
Városfejlesztési stratégia

Városfejlesztési stratégia

Szatmár megye — Szabó Tibor, a Szatmári Friss Újság olvasója véleménye szerint Szatmárnémeti szűkké vált a járműforgalom számára, kocsi kocsit ér az utakon.

Neofasizmus kérdőjelekkel

„Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják, és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik.” (És. 5, 20) 2008. július 5-én felvonulást tartottak Budapesten.

Az ott lakók nem erre számítottak

A 14–es lakótelepen található játszótéren futballozók megkeserítik a szomszédos tömbházakban élők életét.

Szép és gondozott városban!

Nyáron az emberek vágynak a szabadba. Akik a hétvégét a városban töltik, gyakran kimennek valamilyen parkba, ahol egy padon üldögélve élvezik a fű illatát, a fák suhogását. Várad egyik legrégibb és legismertebb parkja a Múzeumkert.
Üröm az örömben

Üröm az örömben

A nevem Kovács G. István, Szatmárnémetiben, a George Calinescu utca 48. szám alatt lakom. Nem kis örömömre, július 12–re befejeződött az utcánk újraaszfaltozása, sajnos, az öröm nem tartott sokáig, mivel a július 16–i felhőszakadást követően éppen a mi házunk előtt óriási víztócsa gyűlt össze.

Rákosi Barna egykori diák emlékére

A múlt hónapban egy 30 éves érettségi találkozó bankettjére kaptam meghívást Margittán, elsősorban azért, mert azelőtt több mint 30 évvel egy emlékezetes gyalogtúrát vezettem a Bihari-hegyeken át. A bankett résztvevői közül többen tagjai voltak annak a csoportnak, amelyiket annak idején átvezettem a hegyeken Csúcsától Tordáig.

Nyílt levél Pásztor Gabriella államtitkárhoz

Kedves Gabriella, mindenekelőtt bemutatkoznék, bár régóta ismerjük egymást. A nevem Ujvárosi Edit, született Dobai, családfám kutatása közben nem bukkantam egyetlenegy román vagy más nemzetiségű ősre a magyaron kívül.

Az érem harmadik, pontosított oldala

A helyhatósági választások előtti „ominózus” MPP–RMDSZ-egyeztetéseket néhány pontban egyértelműen össze lehet foglalni.
Gondolatok...

Gondolatok...

Mák Jolán, a SZFÚ olvasója, a szatmárnémeti tizenhetedik véndiák–találkozó alkalmával megfogalmazódott gondolatai ossza meg olvasóinkkal.

Nyílt diszkrimináció

Azt sérelmezzük, hogy mi, a vidéken élő nyugdíjasok miért nem részesülünk a városban élő sorstársainknak megadott jogokban. Miért tesznek különbséget a jogok elbírálásakor nyugdíjas és nyugdíjas között?