Szatmár megye — Május 23–án, pénteken a Szatmár–Németi Református Egyházközségben Reményik Sándor–estre kerül sor.
tovább »
A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata 2008. május 16-án, pénteken 19.00 órától tűzte műsorra a 2007-2008-as évad utolsó premierjét. William Shakespeare A tévedések komédiája című színművét Bodolay Géza rendezésében a Szakszervezeti Művelődési Ház színpadán mutatja be a társulat.
tovább »
Vasárnap, június 1.-én, du. 6 órai kezdettel, egyházzenei koncert lesz a Rogériuszi református templomban, ahol a PKE Zene tanszékének végzős diákjai fogják vezényelni a Partiumi Énekkart.
tovább »
Június 6-án, pénteken 18 órától kamarazene estet tartanak a nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók termében. Közreműködik Adrian Cristea hegedűn és Cipriana Gavrisiu egyetemi tanár zongorán.
tovább »
Június 3-án, kedden 18 órától kamarazeneestet tartanak a Nagyváradi Állami Fiolharmónia Enescu-Bartók termében. Zongorán közreműködik Chirila Anabela és Gombkötő Andrea, Jámbor Fekete Erzsébet tanítványai a Nagyváradi Egyetemről.
tovább »
Nagyvárad - A Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében május 30-án, pénteken 19 órától a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében kerül sor Bogáros Imre Erzsébet-díjas színművész Veszteségeink című műsorának nagyváradi bemutatójára.
tovább »
Az ANIVÁR harmadik alkalommal megrendezett szemléjén anime/manga film adaptációkat tekinthetnek meg az érdeklődők.
tovább »
Június 7-én, szombaton 18 órai kezdettel Mosolygó Parnasszus címmel képzőművészeti kiállítás nyílik két magyarországi képzőművész, Máriási Masznyik Iván és Kóka Ferenc munkáiból a Posticumban. A kiállítást dr. Molnár Valéria, a magyarországi Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány elnöke nyitja meg és bemutatásra kerül Székács András filmje is. Közreműködik Bajovics Milán hegedűművész.
tovább »
Május 30-án, pénteken 21,30 órától dzsesszkoncert lesz a Louis Caffe klubban (az Ady liceummal szemben). Zenél a KIM együttes.
tovább »
Június 2-án, hétfőn 17.00 órakor a nagyváradi Empire Galériában (Cuza Voda utca 21/A) olajfestményeiből nyílik kiállítás, amelyet Banner Zoltán művészettörténész nyit meg.
tovább »
Nagyvárad - A Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében május 31-én 19 órakor a Partium Keresztény Egyetem dísztermében Demény Balázs zongoraestje lesz. Műsoron: J. S. Bach: C-dúr prelúdium és fúga, WK II.; J. S. Bach: c-moll prelúdium és fúga, WK II.; L. v. Beethoven: d-moll (Vihar) szonáta, op. 31. No. 2; Fr. Chopin: Hat etűd az op. 10-ből; C-dúr, É-dúr, cisz-moll, Gesz-dúr, esz-moll, c-moll; R. Schumann: Fantasiestücke, op. 12.
tovább »
Bihar megye - A változás ritmusai címmel kampányzáró körutat szervez az MPP a Dolly Roll és az R-GO együttessel a következő menetrend szerint.
tovább »
Kézművestábor - A nagyszalontai RMDSZ a Sinka István Kézműveskör vezetésével idén is megszervezi hagyományos kézművestáborát június 23–29. között. A tábor ideje alatt szalmafonást, szék- és kosárfonást, dísztárgyak készítését, gyöngyszövést, agyagozást, természetes anyagokból játékkészítést, lószőrékszer-készítést tanulhatnak a résztvevők. Korhatár nincs, jelentkezni lehet Fekete Máriánál a 0748–86–15–25 telefonszámon.
tovább »
Bihar megye - Berettyószéplak: szombaton bográcsosfőzés és sportnap. A régi polgármesteri hivatal termében vasárnap 18 órakor RMDSZ- fórum.
tovább »
Szatmárnémeti — Szombat délben kezdődnek a Családi hétvége kétnapos rendezvény programjai a Kossuth–kertben.
tovább »
Nagyvárad - Kedden, május 27-én 18 órától a nagyváradi evangélikus-lutheránus templomban (Tudor Vladimirescu/ Körös utca 28. szám) ismertetik a Magyarságtudományi tanulmányok című kötetet. A könyvet bemutatja Botos László főszerkesztő.
tovább »
Május 28-án, szerdán 17.00 órakor nyitják meg a Tibor Ernő Galériában Szilágyi Ferenc énekművész 30 év a Múzsa szolgálatában című kiállítását. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
tovább »
Bihar megye – Május 24-én, szombaton a biharfélegyházi kultúrotthonban és annak kertjében a következő rendezvényekre kerül sor: 13 órától gulyásfőző verseny; 15–filmvetítés gyerekeknek;
tovább »
Május 23., péntek: 16 – Tuli-Buli, gyermeknap kisiskolásoknak a Zilahy Lajos Művelődési Ház belső udvarán; 19 – Bizakodva egy életen át, Dánielisz Endre önéletrajzi regényének bemutatója a Magyar Házban; 21 – Táncparádé a piaci színpadon, fellépnek a Venus Dance, Afroditis, Street Dance, Princess, Major Arnold táncosai, Step Hanny tánccsoport, Mama mazsorett; 22 – Balázs Pali-koncert; 23 – Dioptrió-koncert, majd diszkó.
tovább »
Kampánykaraván - A Magyar Polgári Párt (MPP) kampánykaravánjának következő állomásai: Asszonyvására – május 23., péntek 18.30 óra, a helyi kutúrotthonban; Érkeserű – május 23., péntek 20 óra, a helyi kutúrotthonban.
tovább »
Bihar megye - A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban május 23-án, pénteken Kastélybúcsúztatót rendeznek, a vezetőség által közzétett tervezett program a következő: 9 óra – ökumenikus istentisztelet a római katolikus templomban; 10 – ünnepi köszöntők; 10.30 – „Értük égjen, lobogjon a láng” – főhajtás elhunyt tanárok és volt diákok emlékére;
1 tovább »
Bihar megye - Vasárnap, május 25-én az RMDSZ sportversenyekkel és vetélkedőkkel egybekötött programokat szervez Bályokon, a következők szerint: 10 óra – asztalitenisz-verseny gyermekeknek és felnőtteknek, sakkverseny felnőtteknek. Helyszín a községi kultúrház.
tovább »
Május 24.-én intenzív táncház oktatás a Kölcsey Ferenc Főgimnázium földszinti 9. termébe, 17 és 21 óra között.
tovább »
A barokk zene kedvelőit várja a TRIO GIOIA május 26-án a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba.
tovább »
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete május 30-án, pénteken 18.00 órától a Római Katolikus Püspöki Palota Széchenyi termében bamutatja Pásztai Ottó és dr. Gerhardt László: Jeles egykori premontrei diákok című könyvét. A borító és a rajzok Sólyom Lajos munkái.
tovább »
Nagyvárad - Május 25.-én, vasárnap 10 órai kezdettel a Bazilikában ünnepi latin szentmisét celebrál msgr. Fodor József vikárius, nagyprépost, a székesegyház plébánosa.
tovább »
Csütörtökön, május 29.-én 19 órai kezdettel a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók termében szimfónikus hangversenyre kerül sor Jahannes Brahms születésének 175.évfordulója alkamából.
tovább »
Kedden, május 30.-án 18 órai kezdettel a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók termében kamarazene-estre kerül sor Kinda Péter (nagybőgő), Radó Judit (zongora) és Teodora Tonea (zongora) közreműködésével. Műsoron Beethoven, Marangoni, Scarlatti, Enescu, Liszt művek szerepelnek. Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók.
tovább »
A Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók termében kedden, május 27.-én 18 órai kezdettel gordonka - zongora estre kerül sor Laura Buruiana (gordonka), Andrei Vieru (zongora) közreműködésével. Műsoron J.S Bach, G. Enescu, A. Vieru és C. Debussy szonáták szerepelnek. Jegyek a filharmónia Moscovei utca 5 szám alatti székhelyén válthatóak.
tovább »
Köröstarján - Május 18-án, vasárnap falunap lesz Köröstarjánban. A műsor: 9–14 óra között sportrendezvények lesznek a Nyírfásnál. 12 órától lesz a hivatalos megnyitó, melyet a kisiskolások műsora követ.
tovább »
Fugyivásárhely - A fugyivásárhelyi RMDSZ szeretettel vár minden érdeklődőt a május 18-án, vasárnap 16 órától a református kultúrotthonban tartandó rendezvényre.
tovább »
Nagyvárad - Május 25-én, vasárnap délelőtt 10 órától ünnepi latin szentmisét celebrál a Bazilikában Msgr. Fodor József vikárius, nagyprépost, a székesegyház plébánosa.
tovább »
Barokk kamarazene - Kedden, Május 20.-án 18 órai kezdettel a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók termében barokk kamarazenei koncertre kerül sor a bécsi Trio Gioia tagjainak, Cordula Schmieg (szoprán), Antal Hajnalka (mezzoszoprán), Ana Cosme (zongora) közreműködésével.
tovább »
Szatmárnémeti – A szatmárnémeti Harag György Társulat műsorterve május hónapra:
tovább »
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond és Ifjúsági Ház Közhasznú Alapítványa partnerszervezeteivel, a Szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házzal, a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttessel és a Pákh Sándor Segélyalapítvánnyal közösen immár harmadik alkalommal rendezi meg a május 16-17–én a Hármashatár Kulturális Fesztivált.
tovább »
Május 14–én, 16.30 órakor, a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén (Libertatii tér 21. szám) nyílik meg a Kis herceg XII+I képzőművészeti kiállítás. A kiállított anyagok között gyerekek és felnőttek alkotásai szerepelnek.
tovább »
Május 15–én, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Múzeum, valamint az Állami Levéltár közös szervezésében, a Szatmár Megyei Múzeum (Dr. Vasile Lucaciu, 21. szám) második emeleti tanácstermében 160 év az 1848–as forradalom óta címmel szervez szimpóziumot. Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt várnak.
tovább »
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a Szatmári Alkotóház Képzőművészeti Egyesület szervezésében május 16–án, 10.30 órakor, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, a Szatmári Kulturális Napok keretében, képzőművészeti kiállítás nyílik. A kiállított festményeket és grafikákat május 16. és június 16. között lehet megtekinteni.
tovább »
Nagyvárad - Május 17-én, szombaton délelőtt 10 órától a Posticum Ipiapacs játszóháza (Teiului 26 szám) szeretettel várja a szórakozni vágyó 5-11 éves gyermekeket. Lesz drámajáték, énektanulás, kézművesműhely és szabadtéri játék.
tovább »
Nagyvárad - Május 14-én, szerdán 21.30-tól a Blue Monday klubban koncertezik a KIM együttes.
tovább »