2010.05.12 12:30; Frissítve: 2010.05.12 12:30


Turisztikai vásár

Bihar megye – A Bihar Megyei Tanács az idén is megrendezi turisztikai vásárát.
Péntek délelőtt 11 órakor nyílik meg és szombat délutánig tart a Bihar Megyei Tanács és a nagyváradi önkormányzat által immár másidik alkalommal megszervezett turisztikai vásár. Dumitru Voloseniuc a megyei tanács alelnöke az eseményt beharangozó tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a vásár helyszíne a nagyváradi Sas-passzázs lesz. „Negyven standot tervezünk felállítani, reméljük a kezdésre mind meg is telik” – mondta Voloseniuc, hozzátéve, hogy harminchét kiállító máris jelezte részvételét. A kiállítók közül mindössze négy olyan cég van, amely közvetlen kapcsolatban van a megyei tanáccsal, a többiek magánkézben lévő hotelek, panziók üzemeltetői. „Azért szervezzük meg ezt a vásárt, hogy a gazdasági válságban segítő kezet nyújtsunk a Bihar megyei turzimusnak” – fogalmazott az alelnök. Voloseniuc elárulta, hogy nagy hangsúlyt fordítanak arra, hogy e rendezvénnyel a gyerekeket is megszólítsák, éppen ezért mindkét napon előadást tart majd az Árkádia bábszínház, de lesz arcfestő műhely, alkotóműhely, különböző táncbemutatók, koncertek is, továbbá szőtteseket és varrottasokat, fazekasmunkákat is megcsodálhatnak majd azok, akik pénteken vagy szombaton megfordulnak a váradi Sas-passzázsban.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Események
Hegedű-zongora est.
A Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók termében kedden, március 29-én, 18 órai kezdettel hegedű-zongora [...] tovább »
Bohózat és koncert a Színház Világnapján
Bihar megye - Két Csehov egyfelvonásossal készül a Színház Világnapjára a nagyváradi Szigligeti Színtársulat. tovább »
Március 15. Biharban
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 163. évfordulója alkalmából az RMDSZ vidéki körzeti és [...] tovább »
Publika-koncert a Queensben
Március 12-én, szombaton, 20 órai kezdettel a nagyváradi Primăriei/Városháza utcában található Queens Pubban [...] tovább »
Gyermekfarsang Biharpüspökiben
A Biharpüspöki Alapítvány és a 19-es számú óvoda február 25-én, pénteken, délután 17 órai kezdettel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása