2010.05.13 08:45; Frissítve: 2010.05.13 08:45


Turisztikai vásár szombattól

Bihar megye – A csütörtöki lapszámunkban közölttől eltérően nem pénteken, hanem szombaton kezdődik, és vasárnapig tart a nagyváradi önkormányzat valamint a Bihar Megyei Tanács által szervezett Turisztikai Vásár a váradi Sas-palota passzázsában.

Az immár második idényéhez érkező vásárt szombat délelőtt tizenegy órakor nyitják meg hivatalosan. A megnyitót követően az Ausana együttes, majd az Árkádia Bábszínház román tagozata lép fel. Három órától néptáncműsor lesz, háromnegyed négytől a Fr. Hubic iskola tanulói adnak koncertet.16.20-tól ismét az Ausana, háromnegyed öttől pedig a Galagonya néptáncegyüttes lép majd fel. A vasárnapi program déli tizenkét órától az Árkádia bábszínház magyar tagozatának Zene Cirkusz című előadásával kezdődik, melyet számos más zene- és táncprodukció követ majd. Mindkét napon látható lesz Boc Minerva varrottas- és szőttes kiállítása, szombaton Fekete Mária tart bemutatót az általa vezetett alkotóműhely keretében. A gyerekek érdeklődésére számíthat az arcfestés is.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Események
Hegedű-zongora est.
A Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók termében kedden, március 29-én, 18 órai kezdettel hegedű-zongora [...] tovább »
Bohózat és koncert a Színház Világnapján
Bihar megye - Két Csehov egyfelvonásossal készül a Színház Világnapjára a nagyváradi Szigligeti Színtársulat. tovább »
Március 15. Biharban
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 163. évfordulója alkalmából az RMDSZ vidéki körzeti és [...] tovább »
Publika-koncert a Queensben
Március 12-én, szombaton, 20 órai kezdettel a nagyváradi Primăriei/Városháza utcában található Queens Pubban [...] tovább »
Gyermekfarsang Biharpüspökiben
A Biharpüspöki Alapítvány és a 19-es számú óvoda február 25-én, pénteken, délután 17 órai kezdettel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása