Zeneiskolások koncertje
Február 28-án, vasárnap, 17 órától a nagyváradi zeneiskola díjazott növendékei többek között Bach, Klengel, Dancla, Bruch és Beethoven darabokat adnak elő a Posticum kápolnájában. A koncertre a belépés díjtalan.
Csendes elmélyülés
Február 28.-án, vasárnap, 19 órától csendes elmélyülés a nagyváradi Posticum Szent Erzsébet kápolnájában.
Kultúrmozaik
Nem kell feltétlenül messzire utaznia annak, aki meg szeretne ismerni egy másik országot, a Kultúrmozaik ugyanis helybe hozza a lehetőséget. Alkalmanként három órába sűrítve próbálják meg bemutatni egy-egy ország történetét, nevezetességeit és hagyományait – először szóban, majd néhány jellemző étel megkóstolásával ízben, s végül a táncoktatás során zenében és mozgásban. A szervezők helyi egyetemisták, akik néha az illető ország itt tanuló vendégdiákjainak a segítségét is igénybe veszik, hogy a bemutatás minél hitelesebb legyen. Minden egyes alkalom egy-egy újabb mozaikkockával gazdagítja a résztvevők világképét. Február 26.-án, pénteken, 19 órától Oroszország bemutatásával várják az érdeklődőket a Posticum Ifjúsági Központban (Teiului utca 26. szám). Az est meghívottai a Varadinum vonósnégyes és Gavris Ramona tancművésznő.
Német filmklub
Február 26-án, pénteken, 19 órai kezdettel a Posticum által szervezett német filmklubban a “Prinzessinnenbad” című film kerül vetítésre. A belépés ingyenes.
Váradi tea
Február 28.-án, vasárnap, 18 órától a Posticum által szervezett Váradi tea vendége Tóth István fotóművész. A beszélgetés után a művész fényképei is megtekinthetőek. Várnak minden érdeklődőt a Teiului utca 26. szám alatti Posticumban.