2010.10.6 07:33; Frissítve: 2010.10.6 07:33


Nagyvárad tudós püspökei, neves személyiségei – program

Nagyvárad – A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), valamint a Sapientia Varadiensis Alapítvány tisztelettel meghívja önt és kedves családját, barátait és ismerőseit a NAGYVÁRAD TUDÓS PÜSPÖKEI, NEVES SZEMÉLYISÉGEI 2010 (XII.) keretében szervezett Lipovniczky István (1814-1885) és Nogáll János (1820-1899) püspököknek szentelt emlékülésre, melyre 2010. október 16-án, szombaton kerül sor.

Az emlékülés programja: 10 órától – A püspökök síremlékeinek megkoszorúzása a Bazilika altemplomában. 10.30-tól – Ünnepségnyitó beszédek, köszöntők a nagyváradi római katolikus Püspöki Palota dísztermében. Köszöntők: Exc. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, Dr. Fleisz János a BINCISZ elnöke. Ezt követően kulturális műsor lesz. 11 – 11.30 között előadást tart Dr. Fedeles Tamás (egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem) Várad kegyhelye a középkor alkonyán címmel. 11.30 -12 óra között Dr. Erdődy Gábor (tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE Budapest) előadása következik Horváth Mihály és az 1848-1849-es egyházpolitikai fejlemények címmel. 12 – 12.20 között kávészünet. 12.20 – 12.40 között Dr. Fleisz János (elnök, egyetemi tanár, Nagyvárad) Lipovniczky István püspök tevékenysége és hatása című értekezését hallgathatják meg az érdeklődők. Mons. Fodor József (általános helynök, pápai prelátus, Nagyvárad) 12.40 – 13.00 óra között tartja meg előadását Nogáll János c. püspök, nagyprépost élete és munkássága címmel. 13-13.20 között kötetbemutató: Főhajtás püspökeink emléke előtt – Tanulmánykötet a tavalyi rendezvényen elhangzott előadásokból. 13.20-tól: Záróbeszéd.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Események
Munkácsi Dóra zongoraestje
Zongoraest lesz március 27-én, kedden 18 órakor a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók [...] tovább »
Borkóstoló lesz a várban
Nagyvárad- A Bihar megyei Vincellér Egyesület borkóstolót szervez a nagyváradi vár multifunkcionális termében [...] tovább »
Apnoe koncert kedd este a Moszkvában
Az APNOE zenekar tagjai a legkülönfélébb stílusok képviselői. Rock zenész, táncházi muzsikus és klasszikus [...] tovább »
Akció, bűnmegelőzési jelleggel Pingyomon
Miskolc - A legutóbbi akció sikeres volt, most megismételték az egyenruhások. tovább »
Nőnapi koncert a galériában
Nagyvárad- A Romániai Képzőművészek egyesülete váradi fiókszervezetében lebonyolításában a Nemzetközi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés