2010.10.12 13:06; Frissítve: 2010.10.12 13:06


Meghívó Mezőtelegdre

Nagyvárad – „…az erdélyiek és magyarországiak mindenekben oltalommal, segítséggel légyenek egymáshoz, mert tudó dolog az, hogy az visszavonással nagy birodalmak is elromlanak, viszontag az egyezséggel kicsinyek is nagyra nevelkednek…” Bocskai István (1557–1606) Testamentomából

A szervezők tisztelettel hívnak mindenkit a Bocskai István Társaság díjainak átadására, amelyre 2010. október 16-án, szombaton 13 órától a mezőtelegdi református templomban kerül sor. A programból: a díjátadás ünnepi istentisztelettel kezdődik, melyen igét hirdet Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. Az ünnepség fényét emelik Antal Ágnes és Imre, A Magyar Művészetért – Bartók Béla Emlékdíjjal, Bocskai-díjjal, valamint Pro Cultura Hungarica Díjjal elismert művészek, illetve Meleg Vilmos, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja. A Bocskai István Társaságot bemutatja Sárkány Viola, a társaság elnöke, majd ezt követik a laudációk, illetve a díjátadás. Délután 16.30 órától Antal Ágnes- és Imre-koncertre kerül sor a mezőtelegdi református templomban.

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Események
Munkácsi Dóra zongoraestje
Zongoraest lesz március 27-én, kedden 18 órakor a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók [...] tovább »
Borkóstoló lesz a várban
Nagyvárad- A Bihar megyei Vincellér Egyesület borkóstolót szervez a nagyváradi vár multifunkcionális termében [...] tovább »
Apnoe koncert kedd este a Moszkvában
Az APNOE zenekar tagjai a legkülönfélébb stílusok képviselői. Rock zenész, táncházi muzsikus és klasszikus [...] tovább »
Akció, bűnmegelőzési jelleggel Pingyomon
Miskolc - A legutóbbi akció sikeres volt, most megismételték az egyenruhások. tovább »
Nőnapi koncert a galériában
Nagyvárad- A Romániai Képzőművészek egyesülete váradi fiókszervezetében lebonyolításában a Nemzetközi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés