2010.02.23 08:53; Frissítve: 2010.02.23 08:53


Évforduló

Szatmár megye – A Szent István Kör soron következő ülésén Vörösmarty Mihály születésének 210. évfordulójára emlékezik meg.

Előadást tart Kereskényi Sándor muzeológus „Vörösmarty Mihály költészetének üzenete a mának” címmel. Az előadó az irodalom értékelésének mindig megújuló szempontjairól fog beszélni az eltelt fél évszázad rendszerváltozásainak fényében. Ebben az összefüggésben hangsúlyos szerepet játszik a szatmári magyar közösség számára Vörösmarty költészetének befogadása és értékelése. A rendezvényre az RMDSZ szatmárnémeti székházában kerül sor, 2010. február 24-én, szerdán 17 órakor.

Az előadást követően sor kerül a Szent István Kör 2010-es évi rendezvényeinek ismertetésére, amelyek közül kiemelkedik a szeptember folyamán tervezett Bem megemlékezés. Ennek keretében Szamoskrassón fel kívánják avatni Bem apó mellszobrát, amely méltó módon fejezné ki az egész szatmári magyar közösség tiszteltét szabadságharcunk hőse iránt. A Szent István Kör felhívja tagjait és rendezvényeinek hűséges látogatóit, hogy adományaikkal támogassák e nemes kezdeményezést. A szerdai előadáson résztvevők adományait az elnökség átveszi és nyugta ellenében átadja a szobor állításával megbízottaknak, tájékoztatta lapunkat Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke.

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Események
Munkácsi Dóra zongoraestje
Zongoraest lesz március 27-én, kedden 18 órakor a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók [...] tovább »
Borkóstoló lesz a várban
Nagyvárad- A Bihar megyei Vincellér Egyesület borkóstolót szervez a nagyváradi vár multifunkcionális termében [...] tovább »
Apnoe koncert kedd este a Moszkvában
Az APNOE zenekar tagjai a legkülönfélébb stílusok képviselői. Rock zenész, táncházi muzsikus és klasszikus [...] tovább »
Akció, bűnmegelőzési jelleggel Pingyomon
Miskolc - A legutóbbi akció sikeres volt, most megismételték az egyenruhások. tovább »
Nőnapi koncert a galériában
Nagyvárad- A Romániai Képzőművészek egyesülete váradi fiókszervezetében lebonyolításában a Nemzetközi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés