Zongoraest lesz március 27-én, kedden 18 órakor a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók hangversenytermében Munkácsi Dóra előadásában.
tovább »
Az APNOE zenekar tagjai a legkülönfélébb stílusok képviselői. Rock zenész, táncházi muzsikus és klasszikus zenész közös nevezője pedig nem más, mint a kimeríthetetlen magyar népdalkincs, ami a halhatatlan rock’n’roll révén lesz új, mai tartalmak hordozója.
tovább »
Miskolc - A legutóbbi akció sikeres volt, most megismételték az egyenruhások.
tovább »
Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című drámáját mutatja be a Szigligeti Társulat március 2-án, pénteken 19 órától a nagyváradi színházban.
tovább »
Nagyvárad - A Premontrei Öregdiákok Egyesülete és a Várad-Hegyfoki Premontrei Prépostság december 10-én, pénteken 13 órától a M. Eminescu Főgimnáziumban táblát avat dr. Károly Irenaeus József emlékére.
tovább »
Nagyvárad- A Bihar megyei Vincellér Egyesület borkóstolót szervez a nagyváradi vár multifunkcionális termében 2012. március 30-án, pénteken 19 órától, idén első alkalommal.
tovább »
Nagyvárad- A Romániai Képzőművészek egyesülete váradi fiókszervezetében lebonyolításában a Nemzetközi Nőnap alkalmából március 8-án, csütörtökön délután 5 órától koncerteket tartanak a Fő utcai Vízuális Művészetek Galériájában, ahol ezekben a napokban különben vásár zajlik.
tovább »
Bihar megye - A bihardiószegi körzeti RMDSZ-szervezet március 10-én, szombaton 19 órai kezdettel nőnapi bált rendez a helyi kultúrházban.
tovább »
agyvárad - Munkaadók fórumja címmel kerekasztal beszélgetést szervez hétfőn, február 27-én a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal kistermében a Ruhama Alapítvány Karrierek központja a Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Bihar megyei Cégek Egyesületével, valamint a Bihar megyei Munkaadók Szövetségével közösen.
tovább »
A Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság közösen a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségével (BINCISZ) több rendezvénnyel is tiszteleg dr. Károly József Irenaeus O.Praem tudós (1854. március 6.- 1929. március 13.) emléke előtt.
tovább »
Bihar megye - Ovi D. Pop Biharország című című fotókiállításának megnyitójára kerül sor március 3-án, szombaton 17 órától Érmihályfalván, a Padlás Galériában. A tárlat ingyenesen lesz látogatható március 25-ig.
tovább »
A Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók termében kedden, március 29-én, 18 órai kezdettel hegedű-zongora estre kerül sor.
1 tovább »
Bihar megye - Két Csehov egyfelvonásossal készül a Színház Világnapjára a nagyváradi Szigligeti Színtársulat.
tovább »
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 163. évfordulója alkalmából az RMDSZ vidéki körzeti és helyi szervezetei közösen a történelmi magyar egyházakkal, az oktatási intézményekkel, a civil és az ifjúsági szervezetekkel megszervezik ünnepi megemlékezéseiket. A települések rendezvényeinek programjai az alábbiakban olvasható.
tovább »
Március 12-én, szombaton, 20 órai kezdettel a nagyváradi Primăriei/Városháza utcában található Queens Pubban lép fel a Publika együttes, mely a közelmúltban többször is nagy sikerrel szerepelt már a szórakozóhely színpadán.
tovább »
A Biharpüspöki Alapítvány és a 19-es számú óvoda február 25-én, pénteken, délután 17 órai kezdettel farsangi mulatságot szervez óvodás korú gyerekek számára a Bocskai István Közösségi Házban.
tovább »
Bihar megye - A biharfélegyházai körzeti RMDSZ-szervezet és a helyi Általános Iskola farsangi mulatságot szervez február 26-án, szombaton a kultúrotthonban.
tovább »
2011 február 25-én, péntek este 19 órától új helyszínen, a Posticum római katolikus ifjusági központban tartja hagyományos bórkostólóját a Zichy Ferenc - borbarátok polgári köre. Meghívott: Mérész Sándor Etyek, a Budai borvidékről.
tovább »
Nagyvárad - E héten szombaton, február 12-én este 8 órától batyús farsangi bált szervez a nagyvárad-ősi RMDSZ-körzet a Cazaban utca 52. szám alatti székhelyén.
tovább »
Nagyvárad - Ezen a hétvégén is megszervezik a hagyományőrző vásárt az Era Shopping Park bevásárlóközpontban.
tovább »
Nagyvárad - A nagyváradi Gyermekvárosban működő és különböző, gyermekeknek szóló rendezvényeket szervező űrtudományi és csillagászati klub 2011-ben is folytatja tevékenységét.
tovább »
A szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia két koncerttel készül karácsonyra. December 16–án 18.30 órakor Franz Lamprecht vezényli a zenei gyöngyszemeket játsszó zenekart, melynek szólistája Ottmár Dávid.
tovább »
Nagyvárad - December 15-én, szerdán, 18 órai kezdettel az Ady Endre Líceum dísztermében előadást tart a debreceni Dienes István kvantumfizikus, a Stratégiakutató Intézet munkatársa.
tovább »
Nagyvárad - December 6-án, 18 órai kezdettel a Mihai Viteazul/Zárda utcai ortodox zsinagógában ünneplik a Nagyváradi Zsidó Hitközség tagjai a fény ünnepét, azaz a hanukkát.
tovább »
A Nagyváradon december 2-5 között megrendezésre kerülő II. Nemzetközi Könyvvásár résztvevői lesznek a Kriterion, a Művelődés és a Polis kiadók is.
tovább »
Nagyvárad - December 2-án ismét Bakos Attilát (író, filozófus, vallástörténész) köszönthetjük köreinkben.
tovább »
Szatmárnémeti - November 26–án 19.30 órától a szatmárnémeti Vasile Lucaciu utcai Svábházban a sváb kultúra kulináris hagyományainak átörökítése céljából szervezenek strudlifesztivált.
tovább »
Nagyvárad - Remus Ilisie nagyváradi képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás november 22-én, a megyei könyvtárban.
tovább »
Nagyvárad - Karaoke estet szervez a Nagyváradi Magyar Diákszövetség csütörtökön este 20 órától a Batyus Klubban!
tovább »
Nagyvárad - November 3-án, 15:00-tól Japán kulturális nap veszi kezdetét az NMD Ifjúsági központjában.
tovább »
Bihar megye - A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum gólyabált szervez október 29-én, pénteken, 18 órától a helyi kultúrházban.
tovább »
Bihar megye - Az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány (ÉRDA) anyagi helyzetének helyreállítására jótékonysági komolyzenei koncertet szerveznek 2010 október 31-én a székelyhídi Ady Endre Kultúrális Központban.
tovább »
Nagyvárad - Az önkormányzat kidolgozta a szerződéses alapú helyi teherfuvarozási közszolgáltatás szabályzat-tervezetét. Az érintett vállalkozások javaslatokkal és ötletekkel jöhetnek, melyeket legkésőbb november 8-ig küldhetik el a transport.local@oradea.ro e-mail címre.
tovább »
Nagyvárad - Egy erdélyi koncertturné keretében november 14-én Nagyváradon is fellép a Mobilmánia.
tovább »
Szatmárnémeti - Október 30–án 20 órai kezdettel a szatmárnémeti Iulia pizzázóban (Fabricii utca 2. szám) a szatmárnémeti Eagle Bikers (Motoros Sasok) Motoros Klub halloween partyt rendez.
tovább »
Bihar megye - Október 17-én, vasárnap, déli 12 órakor mutatják be Gavallér Lajos micskei tiszteletes Micskei zsidók című könyvét a Timótheus Házban.
tovább »
Szatmár megye - Október 16-án, szombaton tartja hagyományos szüreti mulatságát a börvelyi fiatalság – tudtuk meg Bántó Zoltán főszervezőtől.
tovább »
Nagyvárad - „…az erdélyiek és magyarországiak mindenekben oltalommal, segítséggel légyenek egymáshoz, mert tudó dolog az, hogy az visszavonással nagy birodalmak is elromlanak, viszontag az egyezséggel kicsinyek is nagyra nevelkednek…” Bocskai István (1557–1606) Testamentomából
tovább »
A 20 éves múltra visszatekintő Kriston Intimtorna orvosi támogatást élvező módszer. Célja az emésztő-, kiválasztó-, és nemi szervek egészséges működésének megőrzése, gyengeség esetén az elvesztett erő visszaszerzése.
tovább »
Szatmár megye - A gencsi fiatalság október 16-án, szombaton tartja meg az immár hagyománnyá vált szüreti mulatságot – tájékoztatott Veres Tímea főszervező.
3 tovább »