A Ványa bácsi 150. előadását ünnepli a kolozsvári színház

A Ványa bácsi 150. előadását ünnepli a kolozsvári színház

Január 6-án, vasárnap este 7 órától százötvenedik alkalommal játssza Csehov Ványa bácsi című előadását a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata. A 2007-ben bemutatott, Andrei Șerban által rendezett nagysikerű előadás tizenegyedik éve van műsoron.
Több mint harmincezer alkalommal használták szerdán a brassópojánai sífelvonókat

Több mint harmincezer alkalommal használták szerdán a brassópojánai sífelvonókat

Az év második napján használták a legtöbb alkalommal, összesen 32.774-szer a brassópojánai felvonókat.
Ravel-művek országos bemutatója a Kolozsvári Magyar Operában

Ravel-művek országos bemutatója a Kolozsvári Magyar Operában

A Kolozsvári Magyar Opera Maurice Ravel két egyfelvonásos remekművét „A pásztoróra”, valamint „A gyermek és a varázslat” című operáját tűzte műsorra, országos premierként. Az előadás rendezője Tompa Gábor, a Kolozsvári Magyar Színház igazgatója.
Tűz és robbanás egy marosvásárhelyi panelházban

Tűz és robbanás egy marosvásárhelyi panelházban

Tűz ütött ki, majd robbanás következett be csütörtökre virradóan Marosvásárhelyen, egy Hadsereg téri panelházban.
Karambol az országúton

Karambol az országúton

A vasúti és a közúti közlekedés is leállt egy időre szerda reggel a DN1 országúton a mellette haladó vasúti síneken a Kolozs megyei Sebesvár (Bologa) település környékén, miután összeütközött egy teherautó, egy kisteherautó és egy személygépkocsi.
Országszerte borult lesz az ég szilveszter éjszaka, Erdélyben gyenge havazásra lehet számítani

Országszerte borult lesz az ég szilveszter éjszaka, Erdélyben gyenge havazásra lehet számítani

Az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő három napban, a központi, az északi és a nyugati országrészben időszakos csapadék várható - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szolgálatos szakembere.
Felrobbantottak egy bankautomatát Brassóban

Felrobbantottak egy bankautomatát Brassóban

160 ezer lej volt abban a brassói bankautomatában, amelyet felrobbantottak szombatra virradóra - közölte a rendőrség.
Kisiklott egy vonat három kocsija Hunyad megyében, egy ember megsérült

Kisiklott egy vonat három kocsija Hunyad megyében, egy ember megsérült

Kisiklott a Hunyad megyei Bajesd (Băieşti) település közelében egy vasúti szerelvény három vagonja. Egy személy megsérült.
Erdélyi hagyományőrzők: visszatekintés a Hálózat éves munkájára

Erdélyi hagyományőrzők: visszatekintés a Hálózat éves munkájára

A Hagyományok Háza Hálózat–Erdély a legnagyobb külhoni magyar közösség hagyományápolásában ért el jelentős eredményeket 2018-ban.
Elsodorta egy lavina a Bâlea-tónál levő faházikókat

Elsodorta egy lavina a Bâlea-tónál levő faházikókat

Tönkretette egy hólavina a Bâlea-tó közelében levő parkolóban felállított faházikókat. A Fogarasi-havasokban, 2000 méteres magasság fölött továbbra is nagy a lavinaveszély, itt a legvastagabb - 155 centiméteres - a hóréteg.
Újraválasztották tisztségébe Kató Béla erdélyi református püspököt

Újraválasztották tisztségébe Kató Béla erdélyi református püspököt

Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) közgyűlése pénteki kolozsvári ülésén újraválasztotta tisztségébe Kató Béla püspököt.
Magas lavinaveszély a Bâlea-tónál

Magas lavinaveszély a Bâlea-tónál

Magas, az egytől ötig tartó skálán négyes a lavinaveszély a Fogarasi-havasokban, a Bâlea környékén és az 1.800 méternél magasabb területeken - figyelmeztet a nagyszebeni meteorológiai állomás.
Meghalt a kórházban az a tízéves zajzoni gyerek, aki megpróbálta felakasztani magát

Meghalt a kórházban az a tízéves zajzoni gyerek, aki megpróbálta felakasztani magát

Öt nap után szombaton meghalt a kórházban az a tízéves zajzoni (Zizin) gyerek, aki megpróbálta felakasztani magát, mert a nagyanyja iskolába küldte.
Tőkés László: a temesvári népfelkelés vallásos felkelés is volt 

Tőkés László: a temesvári népfelkelés vallásos felkelés is volt

Tőkés László szerint a Ceausescu-diktatúrát megdöntő 1989-es temesvári népfelkelés vallásos felkelés is volt.
Újraválasztották tisztségébe Kató Béla erdélyi református püspököt

Újraválasztották tisztségébe Kató Béla erdélyi református püspököt

Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) közgyűlése pénteki kolozsvári ülésén újraválasztotta tisztségébe Kató Béla püspököt.
Az első arra járó sofőr vágta el a Radnót-Nyárádtő autópálya szalagját

Az első arra járó sofőr vágta el a Radnót-Nyárádtő autópálya szalagját

Az első arra járó sofőr vágta el szerdán a Radnót-Aranyosgyéres autópálya két szakaszának szalagját.
A BBTE RÉSZT VESZ A BUDAPESTI NEMZETKÖZI OKTATÁSI KIÁLLÍTÁSON

A BBTE RÉSZT VESZ A BUDAPESTI NEMZETKÖZI OKTATÁSI KIÁLLÍTÁSON

Hetedik alkalommal vesz részt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem 2019. január 10. és 12. között Budapesten megszervezésre kerülő Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A külföldi egyetemek között helyet foglaló intézmény három napon keresztül tájékoztatja az érdeklődőket az oktatási kínálatról, a felvételivel kapcsolatos információkról és a kolozsvári egyetemista életről.
Erdélyi Lajos könyvének bemutatója

Erdélyi Lajos könyvének bemutatója

A Quadro Galéria és az Idea Könyvtér a 6. Adventi könyvvásár keretében Erdélyi Lajos „Bennünk a nagyvilág. Portréfotók és interjúk” című könyvének bemutatójára hívja meg az érdeklődő közönséget. A rendezvényt a Vallásszabadság Házában tartják. A kiadványt bemutatja Szilágyi Júlia irodalomkritikus, valamint a könyv szerkesztői: Székely Sebestyén György művészettörténész és Szuszámi Zsuzsa rádió-szerkesztő.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem ismét a romániai Egyetemi Metarangsor élére került

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem ismét a romániai Egyetemi Metarangsor élére került

Sorozatban harmadik éve került a romániai egyetemek metarangsorának első helyére a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem.
Ingyenes internet-hozzáférést biztosítanak Kolozsváron a város forgalmasabb részein

Ingyenes internet-hozzáférést biztosítanak Kolozsváron a város forgalmasabb részein

Kolozsvár egyike az Európai Bizottság által meghirdetett WiFi4EU program első kiírása nyerteseinek - közölte Emil Boc polgármester a Facebookon.
15 év az épített örökség szolgálatában

15 év az épített örökség szolgálatában

Az Irod M és M&M Design 15 éve (2003-2018) áll az épített örökség szolgálatában.
KMAT-konferencia Kolozsváron: impériumváltás a szakértők szemével

KMAT-konferencia Kolozsváron: impériumváltás a szakértők szemével

Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Kapcsolatokért (BLENRK) a kolozsvári Vallásszabadság Házában szervezte meg az 1918. Impériumváltás, önrendelkezés, nemzetépítés elnevezésű konferenciát.
Kétszáz tonna csúszásgátlóra volt szükség Kolozs megyében

Kétszáz tonna csúszásgátlóra volt szükség Kolozs megyében

Közel 200 tonna csúszásgátlót szórtak le Kolozs megyében az útkarbantartók az utóbbi három nap alatt, mivel jég képződött az utakon - közölték hétfőn Kolozs Megye Tanácsának illetékesei.
Muravidék kincsei Budán: tematikus nap a Hagyományok Házában

Muravidék kincsei Budán: tematikus nap a Hagyományok Házában

A legkisebb külhoni magyar közösség, a muravidékiek mutatkoznak be december 8-án a fővárosban, a Hagyományok Házában. A gazdag programban népzenei összeállítás, táncház, népművészeti tárlat és gasztronómiai bemutató szerepel.
Szeretet Slam: karitatív ünnepi szabadköltészet előadás Marosvásárhelyen

Szeretet Slam: karitatív ünnepi szabadköltészet előadás Marosvásárhelyen

A Telefonos Szeretetszolgálat és a Slam Poetry Marosvásárhely közös szervezésében mutatja be a „Szeretet Slam” című karitatív ünnepi szabadköltészet előadást Marosvásárhelyen, a Köpeczi – Teleki Házban, csütörtökön, december 20-án este 6 órától.
Sapientia EMTE Kari TDK-k és ETDK-k: Elindult a jelentkezési folyamat

Sapientia EMTE Kari TDK-k és ETDK-k: Elindult a jelentkezési folyamat

A Sapientia EMTE Kari Tehetséggondozó Bizottságai és Hallgatói Önkormányzatai a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére hirdetik meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciákat (TDK).
Balla Géza az Év bortermelője 2018-ban

Balla Géza az Év bortermelője 2018-ban

Első határon túli borászként Balla Géza nyerte el a 28. Év bortermelője Magyarországon címet.A Év bortermelője Magyarországon díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók is számára is fontos igazodási pontként szolgál - mondta el a szerdai budapesti eredményhirdetés előtt az elismerést odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke.
A BBTE EGYEDÜLI ROMÁNIAI EGYETEMKÉNT KERÜLT BE A LEGÚJABB TIMES HIGHER EDUCATION NEMZETKÖZI RANGSORBA

A BBTE EGYEDÜLI ROMÁNIAI EGYETEMKÉNT KERÜLT BE A LEGÚJABB TIMES HIGHER EDUCATION NEMZETKÖZI RANGSORBA

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyedüli romániai egyetemként jelenik meg a 2019-es Times Higher Education nemzetközi rangsor Mérnöki és műszaki tudományok szekciójában. A nemrég nyilvánosságra hozott rangsorban 903 egyetem szerepel, és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a 301–400. helyen van.
Karácsonyi party lesz Kisiratoson

Karácsonyi party lesz Kisiratoson

A Kisiratosi Kultúrotthonban (Arad megye) Karácsonyi party lesz december 25-én, 21 órai kezdettel, sztárfellépő Rico x Miss Mood, valamint Dj Tino.
Váradi kislány szívét kapta meg egy kisfiú

Váradi kislány szívét kapta meg egy kisfiú

Újabb szervátültetést végeztek kedden a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézetben (IUBCvT). Ezúttal egy tízéves gyermek kapott új szívet.
Újra feltűnt a brassói bevásárlóközpontnál látott medve

Újra feltűnt a brassói bevásárlóközpontnál látott medve

A Lempes-dombi rezervátumban tűnt fel ismét az a medve, amelyet kedd délben az egyik brassói bevásárlóközpont közelében láttak - tájékoztatott a Brassó megyei csendőr-felügyelőség.
A jelenkor konfliktusainak vizsgálata az antik színművek feldolgozása által

A jelenkor konfliktusainak vizsgálata az antik színművek feldolgozása által

Kolozsváron, a 6. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon mutatták be Anna Badora rendezésében a bécsi Volkstheater „Iphigénia Auliszban I Occident Express” című előadását.
Tovább támogatja a kormány az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában programot 

Tovább támogatja a kormány az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában programot

A kormány tovább támogatja az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában programot - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Megnyílt a szánkópálya Brassópojánán

Megnyílt a szánkópálya Brassópojánán

December elsején megnyílt a brassópojánai szánkópálya, a sípályák azonban egyelőre zárva maradnak a hó hiánya miatt - közölte pénteken Brassó polgármesteri hivatala.
A Bâlea-tónál 19 centiméteres a hó, péntek délben mínusz 15 fokot mértek

A Bâlea-tónál 19 centiméteres a hó, péntek délben mínusz 15 fokot mértek

19 centiméteres a hóréteg a 2.034 méteres tengerszint fölötti magasságban található Bâlea-tónál, a Fogarasi-havasokban - közölték a meteorológusok.
Mínusz 17 Celsius-fokot mértek reggel Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban; lakott térségben itt volt a leghidegebb az országban

Mínusz 17 Celsius-fokot mértek reggel Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban; lakott térségben itt volt a leghidegebb az országban

Mínusz 17 Celsius-fokot mértek péntek reggel Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban, lakott térségben itt volt a leghidegebb az országban.
A gyergyótölgyesi hatóságok kérik annak a medvének az elszállítását, amelyet a helyi kórház és az iskola udvarán is láttak

A gyergyótölgyesi hatóságok kérik annak a medvének az elszállítását, amelyet a helyi kórház és az iskola udvarán is láttak

A gyergyótölgyesi önkormányzat és a Hargita Megyei Tanács is kéri a környezetvédelmi minisztériumtól annak a medvének az elszállítását, amelyik bocsaival együtt gyakran behatol a helybéli házak udvarára, sőt a kórház és az iskola udvarán is látták.
Az Európai Színházi Unió – UTE közgyűlésére került sor a hétvégén Kolozsváron

Az Európai Színházi Unió – UTE közgyűlésére került sor a hétvégén Kolozsváron

Első alkalommal tartott Kolozsváron közgyűlést az Európai Színházi Unió – UTE, az eseményre a 6. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében került sor. Tompa Gábort, a kolozsvári színház igazgatóját ez év májusában választották meg a több mint harminc tagot számláló UTE elnökévé, mandátumának első közgyűlése zajlott a hétvégén Kolozsváron.
Egyetemes hagyományőrzés: módszertani nap Nyitrán

Egyetemes hagyományőrzés: módszertani nap Nyitrán

A Hagyományok Háza Hálózat - Szlovákia tanulmányi napot szervez Nyitrán, a hagyományközvetítés formái az oktató-nevelői munkában témakörében. A rendezvénynek november utolsó keddjén a Konstantin Filozófus Egyetem ad otthont.
A Gyulafehérváron elhunyt katona 33 éves volt, és Afganisztánban is volt küldetésen

A Gyulafehérváron elhunyt katona 33 éves volt, és Afganisztánban is volt küldetésen

Tizenegy éve szolgált a hadseregben és afganisztáni küldetésen is részt vett az a katona, aki áramütés miatt életét vesztette pénteken Gyulafehérváron.