2010.07.20 07:05; Frissítve: 2010.07.20 07:05


Paradicsomos káposzta

Paradicsomos káposzta
A paradicsomos káposzta önmagában is tökéletes friss házikenyérrel, de bármilyen feltéttel is kínálhatjuk: sült oldalassal, sült tarjával, sült virslivel, pörkölttel, stb.

Hozzávalók 4 főre: 1 kisebb fej káposzta, 4 evőkanál olaj, 3 púposabb evőkanál liszt, 1 doboz sűrű paradicsomlé (1/2 literes paradicsompüré), 1 közepes fej vöröshagyma, kb. 1 csapott teáskanál só,
kb. 6 csapott teáskanál kristálycukor (ízlés szerint). Felvágjuk a káposztát, majd egy nagyobb fazékba tesszük, csakúgy, mint az apró kockákra vágott vöröshagymát. Fölengedjük kevés vízzel, sózzuk is. Míg a káposzta fő, egy kisebb lábosban az olajjal és a liszttel világos rántást készítünk, amit a paradicsomlével engedünk fel. Csomómentesre keverjük, majd a káposzta forrásból való vizéből is adunk hozzá. Ezután az egészet a káposztához öntjük. Folytonos kevergetés mellett cukorral is ízesíthetjük. Ha túl sűrű lenne, kevés vizet adhatunk hozzá. Használhatunk házi paradicsomlevet is, vagy sűrített paradicsomot is. Vagy nyár végén friss paradicsommal is készülhet. A paradicsomos káposzta önmagában is tökéletes friss házikenyérrel, de bármilyen feltéttel is kínálhatjuk: sült oldalassal, sült tarjával, sült virslivel, pörkölttel, stb.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Eletmód
Ülőmunkások: kelj fel és járj!
Átlagosan 5 óra 41 percet ücsörögnek munkanaponta az irodai alkalmazottak – állítják egy brit tanulmány [...] tovább »
Veszélyes az alkohol
Mivel karácsony táján viszonylag sokan kerültek kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, a Bihar megyei [...] tovább »
Az iskolai eredményekre is kihat
Sok diák nem tudja a saját érzelmeit szavakba önteni, gondot okoz számukra a szövegszerkesztés, találják a [...] tovább »
Mindenszentek és halottak napja
Az egymás utáni napokon ünnepelt mindenszentek és halottak napja közül az utóbbi dominál, bár sok ember [...] tovább »
A tökmag tárolása régen és most
Mivel sok tökmag van egy tökben, általában nem tudjuk felhasználni azonnal, így tárolni kell, ha nem szeretnénk [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása