2010.08.10 14:37; Frissítve: 2010.08.10 14:37


A tanintézmény kiválasztásának nehézségei

A tanintézmény kiválasztásának nehézségei
Az óvoda és iskola megválasztásakor a szülők főként a tanintézmény közelségét és az általa kínált lehetőségeket tartják szem előtt, ám fontos a pedagógus helyes megválasztása is.

A gyermekek óvodába és iskolába való beiratkozásának közeledtekor a szülők egyre többet foglalkoznak a gondolattal, hogy melyik tanintézmény lenne a legmegfelelőbb csemetéik számára. Ezzel kapcsolatban tanítónőt és óvónőt kérdeztünk meg, hogy milyen szempontok alapján érdemes választani, valamint észrevételeik szerint a szülők mit tartanak szem előtt választáskor, legyen szó óvodáról vagy általános iskoláról.

Szökőcs Zsuzsanna óvónő kérdésünkre elmondta, észrevétele szerint a szülők először is azt nézik, hogy az óvoda legyen minél közelebb vagy a lakhelyükhöz vagy a munkahelyükhöz, az óvónő legyen kompetens, valamint az óvoda legyen jól felszerelt. Az óvónő véleménye szerint először is olyan pedagógust kéne válasszanak a szülők, aki gyermekcentrikus és össze tudja hangolni a játékot a tanulással, hogy így csepegtesse a tudást a gyermekekbe. Szerinte az ideális óvónőhöz kötődnek a gyermekek, valamint letud ereszkedni a gyermekek szintjére, meg tudja magát szerettetni az óvodásokkal. Észrevétele szerint a szülők általában érdeklődnek a leendő óvónők után, valamint van olyan is, aki a vakáció ideje alatt pár órára bemegy gyermekével, hogy az szokja az óvoda környezetét.

RománMelindatanítónő véleménye szerint minden gyermeknek más és más a természete, így a tanítónő megválasztásakor figyelembe kellene venni, hogy a pedagógus és a kisdiák temperamentuma hasonlítson, közel álljanak egymáshoz. Szerinte nem iskolát, hanem tanítót kellene helyesen megválasztani a kisdiákok számára, mindenképp a gyermek érdekeit tartva szem előtt. A tanítónő elmondta, tapasztalata szerint a gyermekek nagyon hamar találnak új barátokat, ezért nem feltétlenül fontos, hogy óvodai barátok is legyen a leendő első osztályban. Természetesen a szülők az általánosiskola megválasztásakor is szem előtt tartják az intézmény közelségét, valamint hogy milyen tevékenységeket kínál az oktatás mellett, mint néptánccsoport, színjátszókör, sportolási lehetőségek. A tanítónő hozzátette, az iskola előkészítő csoportokba több tanítónő is elszokott látogatni, többek között azért is, hogy a gyermekek megismerhessék őket. Ilyenkor akár szimpátia is kialakulhat egy–egy gyermekben a tanító iránt.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Eletmód
Ülőmunkások: kelj fel és járj!
Átlagosan 5 óra 41 percet ücsörögnek munkanaponta az irodai alkalmazottak – állítják egy brit tanulmány [...] tovább »
Veszélyes az alkohol
Mivel karácsony táján viszonylag sokan kerültek kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, a Bihar megyei [...] tovább »
Az iskolai eredményekre is kihat
Sok diák nem tudja a saját érzelmeit szavakba önteni, gondot okoz számukra a szövegszerkesztés, találják a [...] tovább »
Mindenszentek és halottak napja
Az egymás utáni napokon ünnepelt mindenszentek és halottak napja közül az utóbbi dominál, bár sok ember [...] tovább »
A tökmag tárolása régen és most
Mivel sok tökmag van egy tökben, általában nem tudjuk felhasználni azonnal, így tárolni kell, ha nem szeretnénk [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása