2010.05.5 06:51; Frissítve: 2010.05.5 06:51


Kína: internetes regisztráció valódi néven?

Kötelezővé tennék a kínai hatóságok azt az internetes rendszert, amelyben a kínai internetes felhasználóknak a valódi nevüket kell feltüntetniük, mielőtt feltesznek egy hozzászólást – közölte szerdán a kínai média.

A China Daily című angol nyelvű állami lap szerint a nagyobb kínai oldalak adminisztrátorait már utasították a hatóságok a valódi neveken történő regisztrációra.

Vang Csen, az Államtanács Információs Hivatalának elnöke, aki egyben a Kommunista Párt propaganda osztályának helyettes vezetője is, egyelőre nem közölte, hogy mikortól vezetik be az új rendszert, és hogyan képzelik annak működését. A jelenlegi rendszerben a kínai felhasználók bejelentkeznek például egy hírportálra, majd kommentezhetnek, bár elvileg tilos a számukra a névtelen hozzászólás. Ennek ellenére nem kérik tőlük, hogy valódi nevüket írják le.

Vang Csen kijelentése az első jelzése annak, hogy a kormány komolyan veszi korábbi közlését, amely szerint a valódi néven történő regisztrációs rendszer bevezetésére törekszik. Évekkel ezelőtt, amikor ez elhangzott, heves vita kezdődött az internetezők körében Kínában. A terv ellenzői azzal érveltek, hogy a szólásszabadságot és a magánélet védettségét teszi tönkre az új rendszer.

A legtöbb internetes felhasználó a világon Kínában van, hivatalos becslések szerint a számuk már több mint 400 millió. A kormány most is kiterjedt internetes cenzúrát működtet, amit gyakran a világháló kínai nagyfalának hívnak. A cenzúra a politikailag érzékeny témák és a szexoldalak szűrését valamint kiiktatását szolgálja.

A megszorítások nemcsak az internetre vonatkoznak. Múlt csütörtökön szigorították azt a törvényt, amelynek alapján az internet mellett a mobilszolgáltatóknak is kötelező adatokat szolgáltatniuk a használókról. A törvény, amely elsősorban a kínai ellenzékiek ellen irányul, a rendőrséget hatalmazza fel arra, hogy olyan információkat kérjen, amilyeneket akar, ha ezt szükségesnek tartja.

- Független Hírügynökség -


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Multimédia
Speciális SIM-kártyával védhetik meg gyermekeiket a telefonos zaklatástól a szülők
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Távoli számítógépről irányítható SIM-kártya segítségével védhetik [...] tovább »
Rekordbevételt hozhat 2012 a kínai internetes videópiacon
Sanghaj, 2012. május 23., szerda (MTI) - A tavalyi bevételek megkétszerezését várják idén az elemző cégek az [...] tovább »
Steve Jobs iCar-ról álmodott
Az Apple iCar már 5 éve a pletykák tárgya. Ekkor találkozott ugyanis Jobs a Volkswagen ügyvezetőjével, hogy [...] tovább »
A családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A családok, kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok járnak [...] tovább »
6 százalékos éves növekedés várható az informatikai piacon
  Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az informatikai szolgáltatások értéke éves szinten mintegy 6 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés