A világ legnagyobb könyvtára a hírt stílusosan saját Twitter oldalán közölte. A washingtoni könyvtár kommunikációs igazgatója egy újabb csiripben hozzátette, hogy több milliárd üzenetet kell majd tárolniuk, hiszen naponta több mint 50 millió bejegyzés jelenik meg a közösségi oldalon. Matt Raymond hangsúlyozta a mikroblogok történelmi jelentőségét, és fontosságát az oktatás illetve a kutatás terén. A kommunikációs igazgató kiemelt néhány nagyobb jelentőségű tweet-et is, mint például 2006. március 21-én indult szolgáltatás első üzenetét, amelyet az egyik alapító, Jack Dorsey írt arról, hogy épp létrehozza Twitter fiókját. Megemlítette Barack Obama 2008. november 5-én, megválasztása után írt csiripjét is, amelyben köszönetet mondott támogatóinak.
Raymond szerint mindez része annak a törekvésüknek, hogy minél több digitális tartalmat megőrizzenek a következő nemzedékeknek
Szerdán egyébként szintén a Twitterrel kapcsolatos bejelentést tett a Google: ezentúl a mikroblog oldal nyitólapján egy kulcsszavas kereső segítségével lehet olvasni egy adott időszak legfontosabb, legérdekesebb bejegyzéseit.
- Független Hírügynökség -