2010.11.19 13:27; Frissítve: 2010.11.19 13:27


Uros Vilovszki: Marian úgy dőlt el, mint aki nem kel fel többé’"

Raffael Sándor volt, aki megtámadta Cozmát a szórakozóhelyen, és akivel kint az utcán is verekedett a sportoló – mondta pénteken a Veszprém Megyei Bíróságon tett vallomásában Uros Vilovszki kézilabdázó. A sportolót tanúként hallgatták meg az ügyben.

Raffael Sándor már lent a tánctéren megtámadta Marian Cozmát, a verekedés pedig kint, a szórakozóhely előtt később is folytatódott – állítja Uros Vilovszki. Miközben Raffael Cozmával verekedett, többen körbeállták őket, így már csak az látszott, hogy a sportoló összeesik – mondta Vilovszki. Úgy fogalmazott: “Marian úgy dőlt el, mint egy rongy, úgy, mint aki nem kel fel többé”. Az áldozat csapattársa hangsúlyozta: Raffael végig Cozma közelében volt.

Uros Vilovszki azt mondta: őt Sztojka Iván támadta meg az utcán, amikor Marian már feküdt a földön. Mivel Sztojka válla fölött azt látta, hogy éppen többen lépnek ki az ajtón, menekülni kezdett. Futás közben megpróbálta megütni, megrúgni üldözőit, ami után már nem követték őt. Útközben a vérző Pesiccsel találkozott, aki segítséget kért tőle, ezért kórházba kísérte.

A Veszprém Megyei Bíróság 29 tárgyalási napot tűzött ki a gyilkosság tisztázására. A tárgyalás szeptember 13-án kezdődött. Heten állnak bíróság előtt, ellenük emberölés, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és bűnpártolás a vád. A vádlottak mindannyian tagadják, hogy közük lett volna a gyilkossághoz.

A vád szerint 2009. február 8-án Raffael Sándor szúrta szíven Marian Cozmát, a Cozma segítségére siető Ivan Pesicset Németh Győző vesén szúrta, Zarko Sesumot pedig arcon rúgta.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés