2010.11.11 08:20; Frissítve: 2010.11.11 08:20


Tévedésből vágták le a nő mellét

Azt hitték rákos a nő melle, csak miután levágták derült ki az orvosi tévedés.

Hibásan diagnosztizálták romániai orvosok egy 44 éves konstancai nő állapotát. A nőt félrekezelték, félreoperálták, s csak miután levágták a mellét és négy kemoterápiás kezelésen esett át a beteg derült ki, hogy nem volt rákos a melle. A nő a crimetime.ro hírportálnak számolt be arról, hogy a kemokezelések után hízni kezdett, ami merőben szokatlan jelenség egy rákos embertől, ekkor fogott gyanút.

Az eset még 2008 elején kezdődött, amikor a nő egy csomót fedezett fel az egyik mellébe, amit az onkológusok ráknak diagnosztizáltak. A nő tiltakozott a műtét ellen, főként mert a csomó addigra el is tűnt, de közölték vele, hogy ha nem műtetti meg magát, meg fog hallani. Ekkor a nő egy jó nevű onkológus sebészhez ment egy magánklinikára, aki el is végezte a műtétet, s csak a szövettani vizsgálat után derült ki, hogy nem volt rákos a nő. Az operáló orvos szerint ő nem felelős, mert a pácienst nem ott kezelték előtte, s maga a nő kérte a műtétet, ő ezért nem ellenőrizte a korábbi diagnózist, csak a korábbi vizsgálatokról kiadott kórházi papírokból tájékozódott. A konstancai közegészségügyi igazgatóság orvosi műhibákra szakosodott bizottsága hétfőn bejelentette, hibáztak a nőt kezelő és megműtő orvosok, a nő pedig pert indít.

- MON -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés