Gőzerővel dolgozik új lemezén a magyarországi Zanzibar zenekar. A több mint tíz éves múltú csapat, bár még mindig a rockzenére esküszik, ezúttal szélesebbre tolja a zenei határokat.
A magyarországi Zanzibar együttes mostanra elkészült legújabb dalában a gitárok mellett a modern technika is főszerephez jut. A Szatmár megyei fiatalság körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő magyarországi rockegyüttes énekesnőjének, Terecskei Ritának a hangját eddig mindig zúzós gitárok vagy lírai dallamok mellett szokhatta meg a zeneszerető közönség. A Zanzibar énekesnőjét most igazán mai, modern hangzású dalban hallhatjuk. „Nagyon régóta tervezgettük, hogy teljesen más hangzással jövünk ki. Beat.By.Beat, azaz Warez, készített már nekünk mixeket, de most úgy döntöttünk, hogy rábízzuk a dalainkat és már az albumra érdekes megoldásokat csempészünk, hogy igazán modern, mai legyen a Zanzibar. Így mi is egy olyan szemszögből láthatjuk magunkat, a dalainkat, ami pezsdítően, inspirálóan hat ránk” – nyilatkozta Terecskei Rita énekesnő, aki ugyanakkor azt is leszögezte, hogy ettől még nem fordítanak hátat a rockzenének. A Zanzibar “Ádám keresi Évát” című dala, a rádiók mellett mostantól kezdve a zenekar honlapján is meghallgatható. A csapat gitárosa, Sidi elárulta, már most többféle történetet látnak bele legújabb szerzeményükbe. „Mindig izgalmas egy-egy dal kapcsán meghallgatni az első véleményeket. Több ismerősöm hívott fel úgy, hogy: „Sidi, ezt rólam írtad? Mert annyira átérzem, hogy miről szól? Persze, ez csak egy vélemény a sok közül, hiszen mindenki más-más élethelyzetet fest le. Azt hiszem, szerzőként a lehető legnagyobb elismerés az, ha mindenki megtalálja a dalban a maga történetét” – fogalmazott Sidi, majd hozátette, hogy valójában ez a szöveg a manapság felborult nemi szerepekről, a párkeresés és találás ma már néha elkorcsosult útvesztőiről szól, hiszen manapság már nem úgy működnek ezek a dolgok, mint régen, amikor két hétig gyűjtöttünk erőt ahhoz, hogy a kiszemelt lányt moziba hívjuk.
Ifj. Koszta Endre