2010.07.16 11:52; Frissítve: 2010.07.16 11:52


Soha nem szabadulhat a yorkshire-i hasfelmetsző

Peter Sutcliffe Peter Sutcliffe
Élete végéig börtönben marad a múlt század egyik leghírhedtebb angliai tömeggyilkosa, a “yorkshire-i hasfelmetsző”, miután a londoni felsőbíróság pénteken elutasította a csaknem harminc éve ülő elítélt kérését annak megállapítására, hogy minimum mennyi időt kell rács mögött töltenie.

A jelenleg 64 éves Peter Sutcliffe-re 1981-ben róttak ki húsz életfogytiglant tizenhárom nő brutális meggyilkolásáért és hét további gyilkossági kísérletért. Az eljáró bíró annak idején az ítélet szóbeli indoklásában a bradfordi illetőségű egykori kamionsofőr minimum 30 évi elzárását javasolta, de a végzésben hivatalosan nem állapított meg határidőt arra, hogy Sutcliffe mikortól folyamodhat szabadlábra helyezéséért.
A sorozatgyilkos kérte ennek a határidőnek a bírósági megállapítását, de a londoni felsőbíróság pénteken ezt elvetette, és úgy rendelkezett, hogy Sutcliffe soha nem szabadulhat.
Az elítélt először 1975-ben gyilkolt, és utána hat évig tartotta rettegésben az észak-angliai Yorkshire grófság lakosságát folyamatosan ismétlődő támadásaival. Az elfogása után hivatalosan elmebetegnek minősített Sutcliffe a bíróságon azt vallotta, hogy Istentől kapott megbízást prostituáltak meggyilkolására. Áldozatai és a  támadásait túlélő sérültek között voltak prostituáltak, de nem mindegyikük volt az. Utolsó, tizenharmadik áldozata például egy Jacqueline Hill nevű leedsi egyetemi hallgató volt.

Az utolsó túlélő, egy Theresa Toth nevű asszony sem prostitúcióból élt. A BBC-nek a minap, még a pénteki londoni felsőbírósági ítélet előtt elmondta: 1980 novemberében, egy este cigarettáért indult a közeli kisboltba, amikor egy ismeretlen a nyomába szegődött, és kalapáccsal többször fejbe ütötte. A megtámadott – aki akkor fiatal anyaként barátjával élt huddersfieldi otthonukban – súlyos sérüléseket szenvedett, hosszas rehabilitációs kezelésre volt szüksége ahhoz, hogy újra megtanuljon járni és beszélni. Sutcliffe szinte mindegyik esetben kalapáccsal támadt, de azért nevezték el yorkshire-i hasfelmetszőnek, mert áldozatai közül többet késsel, illetve csavarhúzóval összeszurkált és megcsonkított.
Bradford városa – ahol annak idején Sutcliffe élt – nemrég ismét egy horrorfilmbe illő sorozatgyilkossági ügy miatt került a figyelem középpontjába. A május végén elfogott gyanúsítottat, Stephen Griffithst azzal vádolják, hogy három prostituáltat gyilkolt meg az elmúlt egy évben az észak-angliai nagyvárosban. Egyikük feldarabolt, csonka maradványait – köztük levágott fejét – egy kisebb helyi folyóban találták meg, és a hatóságok a nyomok alapján feltételezik, hogy Griffiths ehetett áldozatából.
A gyanúsított ezt gyakorlatilag elismerte, amikor először megjelent a bradfordi elsőfokú bíróságon. Amikor a nevét kérdezték, kijelentette, hogy ő a “számszeríjas kannibál”. Griffiths a megtalált áldozatot számszeríjjal lőtte fejbe.
A 40 éves Griffiths a bradfordi egyetemen szerzett pszichológusi diplomát, és letartóztatása idején doktori disszertációját írta; választott témája a sorozatgyilkosságok felderítési módszereinek fejlődése a XIX. századtól napjainkig.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés